Avokádókrém és ropogós házi tortilla-chips

Sokáig nem értettem miért ajnározzák az emberek annyira az avokádókrémet, hiszen akárhogy ízesítettem, sehogy sem volt az igazi. Persze elfogyott mindig, de sosem éreztem a heves vágyat, hogy mégmégmég akarok ilyet.

Aztán nemrégiben rájöttem, mi is hiányzott belőle: a chili és a petrezselyem. Azóta ez a bevált recept, amit hetente-kéthetente kénytelen vagyok elkészíteni. De ugye ez még nem függőség?

Avokádókrém

2 avokádó

1 csokor újhagyma, apróra vágva

1-2 chili, kimagozva, apróra vágva – vagy szárított chilipehely

egy nagy marék petrezselyem

egy fél lime leve (persze citromlé is megteszi)

egy kevés nádcukor

só, bors

olívaolaj

A hozzávalókat villával összekeverem – lehet persze aprítóban is, de én darabosan szeretem – és már mehet is a kenyérre, vagy a mártogathatjuk tortilla-chipsszel is, ami a következőképpen készül:

Tortilla-chips

15 dkg búzaliszt

10 dkg kukoricaliszt

5 dkg burgonyapehely

4 ek olaj (bátran használhatunk ízesített – fűszeres, vagy fokhagymás olajat is)

1 tk só

1 tk sütőpor

víz

A hozzávalókból kevés víz hozzáadásával rugalmas tésztát gyúrtam, majd rövid pihentetés után kb. 10-12 nagyjából egyenlő nagyságú golyót formáztam belőle. A golyókat lisztezett felületen egészen vékony lappá nyújtottam és felforrósított, vastag aljú serpenyőben megsütöttem.

A kihűlt kerek lapokat cikkekre vágtam, és kevés olajon ropogósra sütöttem.

Az ötletadó recept lelőhelye: Alice Sherwood: Allergy-free Cookbook

Category: Ennivaló, sósak, vega
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can skip to the end and leave a response. Pinging is currently not allowed.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*