A holnapi szilveszteri buliba a malacpecsenye mellé háromféle lencsesalátát is készítettem – gondoltam ideje kilépni a hagyományos füstölthúsos verzió bűvköréből.
Indulásként megfőztem 500 g trójai lencsét – de a sima is teljesen megfelel, ez a fajta csak kicsit nagyobb szemű – sós vízben, amibe egy egész fej, 6-8 szem szegfűszeggel megtűzdelt vöröshagymát is beledobtam. Akkor jó, amikor még szépen egyben maradnak a szemek, hogy picit harapható legyen. Ezután leöblítettem, s különbözőképpen ízesítettem.
Narancsos-zelleres lencsesaláta
15 dkg megfőtt lencse
3 vékony szál szárzeller, sós vízben félpuhára főzve, darabolva
1 narancs leve
1 narancs húsa, filézve
1 kk dijoni mustár
3-4 ek olívaolaj
1 ek balzsamecet
1 tk méz
egy csomag petrezselyem
fél fej lilahagyma, apróra vágva
A narancsléből, a mustárból, a mézből, a balzsamecetből és az olívaolajból öntetet kevertem, beleforgattam a lencsét, a roppanósra párolt zellerszárat, hozzákevertem a narancs húsát és a lilahagymát, majd megszórtam a petrezselyemmel és jó alaposan összeforgattam az egészet.
.
Lencsesaláta paradicsommal és fetával
Ez a recept eredetileg vöröslencsével készült, úgy is ki fogom próbálni…
kb. 10 dkg megfőtt lencse
1 ek balzsamecet
2 ek olívaolaj
6-8 koktélparadicsom, negyedekbe vágva
fél fej lilahgyma
1 marék friss bazsalikomlevél
2 gerezd fokhagyma
fetasajt
só, bors, római kömény
Az összeállítása ennek is rém egyszerű volt, csak összekevertem a hozzávalókat, a tetejére szórtam a fetasajtot és meglocsoltam olívával.
.
.
Ezt pedig Fűszeres Eszter blogján találtam, nagyon különleges, finom ízharmónia, én kicsit kevesebb koriandert tettem bele, viszont a fahéj nagyon kívánkozott hozzá, és egy kis Maldon füstölt só (Orsi angyalkája hozta) is került bele. Mindkettő a javára vált.
Mazsolás lencsesaláta
25 dkg főtt lencse
25 dkg mazsola
50 dkg lilahagyma, apróra vágva
3 gerezd fokhagyma, apróra vágva
5 dl tejszín
2 ek liszt
10 dkg vaj
1 kk gyömbérpor
½ kk római kömény
½ kk őrölt koriander
½ kk chilipehely
1 kk kardamom
½ kk fahéj
só, bors
Maldon füstölt só
4 ek méz
A vajon megpirítottam az apróra vágott lilahagymát – kicsit karamellizáltam is, mert az olyan nagyon finom, – majd rádobtam a fokhagymát és a fűszereket. Hozzátettem a mézet, a lencsét és a mazsolát, jól átkevertem, majd megszórtam a liszttel. Alaposan elkevertem, nehogy csomós legyen, aztán felöntöttem a tejszínnel. Sóztam, borsoztam, hagytam felforrni, és el is zártam a tüzet. Már melegen is nagyon finom volt!!!
Jó lencsefőzést és nagyon szép, boldog új évet mindenkinek, aki erre jár!!!!