Archive for » szeptember, 2009 «

Amitől a pasik térdre borulnak…..

cheddar_hagyma_kenyer1

….legalábbis nálunk így tett a 15 éves fiam, mikor ezt a kenyeret megsütöttem. Konkrétan térdenállva kezet csókolt érte. Örültem, hogy így végre nagyjából egy szintre kerültünk, mert egy ideje már vagy két fejjel magasodik fölém.

És hogy mivel értem el ezt? Egy egyszerű kenyérrel, amibe felkockázott Cheddar sajtot, karamellesen-édesre pirított hagymát és almadarabokat sütöttem. A végeredménytől illatozott a ház és valóban nagyon finom lett!

Kenyér chedarral, hagymával, almával

400 g fehér búzaliszt

150 g teljeskiőrlésű liszt

25 g friss élesztő (vagy egy zacskó szárított)

kb. 3 dl langyos víz

1 tk só

1 alma, hámozva, felkockázva

1 fej vöröshagyma, felkockázva

100 g Cheddar sajt, felkockázva

2 ek olívaolaj

Az olívaolajon lassú tűzön megsütöttem a hagymát. Akkor jó, amikor elkezd egy picit barnulni, de azért ne várjuk meg,amíg megég.

A liszteket egy tálba öntöttem, rámorzsoltam az élesztőt, és a többi hozzávalóval együtt (az olajat is beleöntöttem, amin a hagymát sütöttem) lágy, ruganyos tésztát dagasztottam belőle. A vizet mindig folyamatosan szoktam adagolni, mert minden liszthez már mennyiség kívánkozik.Akkor az igazi, mikor szép fényes lesz és nem ragad az edény falához.

Letakarva duplájára kelesztettem.

A megkelt tésztát ököllel lepüföltem, majd lisztezett felületen jó alaposan átgyúrtam. Kiolajozott kenyérformába tettem és letakarva mégegyszer kelni hagytam.

Közben előmelegítettem a sütőt 200 ºC-ra, és egy óra alatt meg is sült a kenyérke.

Már megint a gőz – csak most gombóc

gozgomboc

Annyira járattam az agyam, hogy mit lehet az új kütyümön kipróbálni, hogy a legegyszerűbbet, legkézenfekvőbbet majdnem el is felejtettem. Hát persze hogy gőzgombócot kell csinálni!

Fel is hívtam anyukámat, megkérdeztem, ettem-e én már olyat. Kiderült, hogy a mi félig-meddig sváb családunkban (másik félig tót, harmadik félig palóc) bizony még sosem készült gőzgombóc. Illetve anyukám szerint egyszer ő csinált valami dobozosat – de ezt az információt meg sem hallottam.

Szóval mindjárt bele is vetettem magam a kutatómunkába, s végül Macikonyha receptje került ki nyertesen a versenyből. Az elkészítés roppant egyszerű – voltaképpen egy édes kelttészta – a pároló pedig teljesen alkalmas a gőzgombóc megfelelő állagának előállítására. Könnyű, foszlós gömböcöket kaptunk vacsorára – belül savanykás ribizlilekvárral, a tetején mákkal.

Gőzgombóc

500 g liszt

25 g friss élesztő

3 ek nádcukor

fél tk só

1 tojás

1 tojássárgája

2,5 dl  (rizs)tej

2 ek vaj (+ a kikenéshez)

1 citrom reszelt héja

sűrű lekvár

mák, porcukor – a tálaláshoz

Az élesztőt elkevertem a tejjel és a cukorral, majd a többi  alkotórészt hozzátéve lágy, fényes tésztát dagasztottam. Letakarva 1 órát kelesztettem.

Ekkor alaposan átgyúrtam és 8 egyenlő részre osztottam. Mindegyiket négyzetté lapogattam, egy-egy kanát sűrű lekvárt tettem a közepére, majd a tésztát alaposan összenyomkodva gombóccá formáltam. Lisztezett felületen, letakarva még egy félórát kelesztettem.

A pároló tetején lévő tálcát alaposan kivajaztam (különben odaragad), az aljába vizet öntöttem.

A megkelt gömböcöket négyesével a tálcára ültettem, letakartam a tetejével és 25 perc alatt 2 menetben készre gőzöltem.

Tálaláskor porcukros mákkal szórtam meg, de egy jó vaníliaszószt is elbír.

VitaCuisine hiányában egy lábossal, némi vízzel és egy párolóbetéttel is megoldható a gőzölés.

A Tefal és az Essence Főzőiskola támogatásával

Borscs – az oroszok már a spájzban vannak….

borscs

 

 

Valamelyik nap a nagyfiammal a kedvenc sorozatunk aktuális részét kénytelenek voltunk orosz alámondással (retro fíling – emlékeztek még a monoton alámondásos filmekre???) megtekinteni. Bizonyára csak véletlen egybeesés, hogy másnap pont egy orosz levest főztem. Vagy ez a tudatalatti működése?

Mindenesetre a leves annyira jó lett, hogy a Férj kérésére meg is örökítettük, s külön sikerélménynek könyvelem el, hogy a céklától rejtélyes módon irtózó lányocskám is egy jó nagy tányérral betermelt belőle.

Lúdanyó receptjét hangoltam át az ízlésünknek és a hűtőnknek megfelelően.

Borscs

kb. 500 g marhahús (nálam ez most maradék rostélyos darab volt, de a lábszár az ideális)

egy nagyobb darab levescsont – ez meg éppen egy mangalica-tarja csontja lett, de tulajdonképpen bármi megfelel

4-5 sárgarépa

2 paszternák (vagy fehérrépa)

3 kisebb cékla

egy fél fej káposzta

1 fej vöröshagyma

2 ek paradicsompüré

1 ek cukor

1 ek almaecet

2-3 babérlevél

só, bors

tejföl

Reggel korán odaraktam a nagyobb darabokra vágott húst és a csontot némi sóval egy nagy tál vízben főni. Ez akár néhány órát is elrotyoghat a tűzön. Mikor a hús már teljesen puha volt, elzártam alatta a lángot.

A hagymát felaprítottam, a céklát, a káposztát, a sárgarépát és a paszternákot hosszúkás, vékony csíkokra szabdaltam.

Egy lábosban olajat forrósítottam és rádobtam a hagymát. Illatosra pirítottam, majd ment hozzá a cékla is. Jól átforgattam, kicsi megsóztam, belekevertem a paradicsompürét, a cukrot és az ecetet, majd egy jó félórát fedő alatt pároltam. Ezután hozzátettem a felaprított zöldségeket és felöntöttem a leszűrt húslével. Szükség szerint sóztam és a babérlevéllel ízesítettem.

Így egyben rotyogtattam még vagy félórát, amíg a zöldségek is megpuhultak. Közben a megfőtt húst falatnyi kockákra vágtam és a végén néhány tekerés borssal egyetemben azt is a leveshez adtam.

Tálaláskor egy-egy nagy evőkanál tejfölt raktam minden adag tetejére.

Jó tartalmas, kiadós leves, nálunk almagombóc kísérte.

 

 

ceklaleves1

Being Erica és a “feelgood”

being_erica-photos-150x150

Már talán többször említettem, hogy nem szeretem az idegen szavak felesleges használatát a magyar nyelvben. Emellett azonban a kényszeres magyarításoktól is kiráz a hideg.

De legjobban akkor szenvedek, mikor egy angolul frappánsan megfogalmazott dologra nem találom a magyar megfelelőt. Ami ugyanolyan jól, ugyanazt az érzést adja vissza. Ilyen például a “comfort food” – ezen a néven az olyan – általában egyszerűen elkészíthető – ételeket szokás emlegetni, amelyek otthonosságérzetet hoznak, esetleg a gyermekkort idézik fel, de mindenképpen kellemes érzetet okoznak az elfogyasztásukkal. Vigaszt nyújtanak, kényeztetnek, mint egy ölelés.

És ilyen számomra a “feelgood” is – ezt pedig olyan sorozatokra/filmekre (is) használják, amit egyszerűen csak jólesik nézni. Mert okos, helyes és olyan jó napom lesz tőle.

Na ilyen ez a kanadai sorozat is, a Being Erica, ami Erika világa címen vasárnaptól (2009.09.27.) kezd el vetíteni a Hallmark, 21.00-tól.

A történet meglepően egyszerű. Erica Strange (már a neve is különleges), a harmincegynéhány éves egyedülálló nő, akinek semmi nem jön össze – munkája nincs, pasija nincs,  a családjával elég zűrös a kapcsolata és még a mogyoróra is allergiás. Ez utóbbi miatt kórházba kerül, ahol a titokzatos Dr. Tom felajánlja neki a segítségét egy különleges terápia formájában.

Erica összeírja, mi az amit megbánt az életében – tegye fel a kezét, akinek nincs ilyen listája – és kezdetét veszi az időutazás. Igen, ez egy időutazós sorozat. De egyáltalán nem zavaró! Nincs pillangó-effektus, nem váltják meg a világot, és hiába csinál Erica máshogy dolgokat a múltjában, a jelen eseményeire nincs igazán hatása (kivéve egyszer, de inkább nézzétek meg). Viszont a tapasztalatok birtokában máshogy látja a körülötte lévő embereket és a saját személyiségfejlődése is elindul. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy az első évad végére munkája és pasija is lesz.

Ebben az érdekes utazásban végig mellette van Dr.Tom, ez a titokzatos orvos (?) aki remek humorral és még jobb “aranyköpésekkel” segíti hősnőnket. A második évad eleje vele kapcsolatban is sok meglepetést tartogat.

Rám üdítően hatottak a teljesen ismeretlen kanadai színészak (mármint számomra ismeretlenek) a főszereplő Erin Karpluk egymaga elviszi az egész sorozatot, de a többi szereplő is egészen kiváló.

És a zenék! Mivel Erica nagyjából egyidős velem, tinikorunk zenéi is nagyjából hasonlóak. A szalagavatón Softcell szól és a többi részben is feltűnnek az adott időszak legnagyobb slágerei.

Az biztos, hogy régen röhögtem ennyire jót – igen, röhögtem. Nem nevettem, nem mosolyogtam, nem kuncogtam, hanem könnyesre röhögtem magam az alábbi jeleneten. Erica a főiskolai életébe tér vissza, ahol a saját versét kellene elmondania egy erőszakos, elnyomó, kissé idegbajos irodalomtanárnak. Ő meg persze egyre frusztráltabb (kicsit a Holt Költők Társasága “rivallás”-jelenete ugrik be). A megoldás zseniális. Tényleg régen szórakoztam ilyen jól.

https://www.youtube.com/watch?v=xT6aCgy71Cs

 

 

 

Fetás-kapros krumplilepény

feta_kapor_krumpli_lepeny

Ezt a receptet már kerülgettem egy ideje, de a gyerekek tejérzékenysége akadályként lépett fel – melegben nem vagyok hajlandó többfélét főzni. Aztán a helyi piac újra meglepetéssel szolgált: a Dulce de leche, a  bébispenót, és a biozöldséges után most isteni, kecsketejből készült fetasajtot áruló hölgyet találtam (persze más, ízesített, érett kecskesajt is kapható nála). És mindezekért még a bűzös fővárosba sem kell beutaznom, sőt ha nagyon fitt vagyok, 10 perc alatt lesétálok. Íme a vidéki élet örömei.

Fetasajtos, kapros krumplilepény

700 g krumpli

egy csokor újhagyma, apróra vágva (a zöldje is)

200 g fetasajt

1 tojássárgája

egy nagy csokor kapor, apróra vágva

kenyérmorzsa/zsemlemorzsa

A krumplit meghámoztam, felkozkáztam, majd sós vízben puhára főztem. Villával nagyjából összetörtem és hozzákevertem a kaprot, a szétmorzsolt fetát, az újhagymát, a tojássárgáját, némi sót és persze frissen őrölt borsot.

A masszát a hűtőbe dugtam pihenni – ettől kicsit össze is áll.

Az eredeti recept panírozta a krumplilepénykéket, én csak zsemlemorzsába forgattam és bő olajban kisütöttem.

Köretnek, svédasztalra kiváló, de kevés fokhagymás joghurttal és egy tál salátával főételnek is remek.

Rick Stein receptje alapján  a GoodFoodból (2008/08)

Almás citromkrém (Apple lemon curd)

apple_lemon_curd

Avagy mit tegyünk, ha elutazás előtt kapunk több kiló gyorsan romló nyári almát. Kézenfekvő, hogy süthetünk gyorsan minimum 1, de inkább több almás pitét, gyárthatunk belőle szederrel házi gumicukrot, almakompótot, karamellás almás sütit,  lereszelhetjük és lefagyaszthatjuk és végső elkeseredésünkben akár jól be is lakmározhatunk belőle. Ha ezek után még mindig marad, akár ilyen almás citromkrémet is főzhetünk, amit aztán bármikor előkaphatunk a hűtőből.

Hogy mire is jó?

  • vaníliafagyiba keverni
  • piskótatekercsbe tölteléknek
  • kekszek közé kenni
  • citromos trifle-t gyártani
  • cheesecake-et megbolondítani vele
  • a fiam szerint túl szárazra sikerült túrós táskát feldobni
  • linzerkosárkákat sütni, bele a krém, rá fehérjehab, úgy megsütni
  • görög joghurttal lerétegezni, kis gyümölccsel megszórni
  • vagy magában elkanalazgatni
  • és gasztroajándéknak sem utolsó…

Egyéb ötletek a felhasználásra?

Almás citromkrém:

fél kiló alma, meghámozva, magházától megfosztva

2 (bio) citrom leve és lereszelt héja

125 g vaj

450 g cukor

4 nagy tojás

A felkockázott gyümölcshúst a reszelt citromhéjjal és 1 dl vízzel feltettem főni. Mikor megpuhult, mixerrel pürésítettem.

A vajat, a cukrot, a citromlevet és az almapürét gőz fölött melegíteni kezdtem. Amint elolvadt benne a vaj, az enyhén felvert tojásokat is hozzákevertem és kézi habverővel jól összedolgoztam.

Kis lángon, folyamatos kavargatás mellett besűrítettem a krémet (ez olyan 10-12 perc volt – ezt ki kell bírni a tűzhely mellett és bőszen keverni).

A kész krémet elkészített, tiszta üvegekbe töltöttem, majd szárazdunsztban (1-2 pokróc+hungarocell láda) hagytam kihűlni.

Felbontás után mindenképpen hűtőben tároljuk!

forrás: River Cottage Handbook: Preserves

Őszi kenyér – cékla-rozs-dió

cekla_dio_kenyer

Egy ideje már ott lapult a könyvjelzőim között ez a recept, de a végső lökést FlatCat posztja adta. Éppen akadt itthon cékla – már ment is a sütőbe – törtem a diót, és az Őrségben zsákmányolt isteni illatú dióolaj is a színre lépett végre. Kiegészítésképpen egy kis rozsliszt is kéredzkedett bele – jó helyre került.

Ez a céklás kenyér már nyersen is igen sikeres volt. A gyerekeim halálra nevették magukat a rózsaszín tészta láttán (tényleg nagyon ütős színe van), a férjemnek meg már a szeme sem rebbent. Megszokta, hogy időnként furcsa dolgok kerülnek az ételbe. Sajnos sütés után elveszti kellemes Barbie-színét, de kap helyette egy igazán gyönyörű barnás-bordósat. Ez az őszhöz is sokkal jobban passzol.

Az elkészült kenyér ízében sem dominál a cékla, inkább a dió és a dióolaj, csak a végén érezni valami kellemes földes ízt. De az állaga!! Az valami mesés! A céklapürétől kellemesen lágy, de csöppet sem ragacsos, a héja pedig ropogós de nem kemény. Sütök egy ideje kenyeret, de messze ennek lett a legjobb textúrája!

Céklás-diós kenyér

Előző este összekevertem 125 g fehérlisztet, 1 bögre vizet és ¼ tk porélesztőt és letakarva állni hagytam.

Másnap hozzáadtam:

350 g fehérlisztet

80 g rozslisztet

kb. 3 kisebb fej sült céklát, pürésítve* (egy bögrényi püré legyen összesen)

1 tk porélesztőt

egy nagy marék apróra vágott diót

2 ek dióolajat

1 tk sót

kb. 1 dl vizet

* a céklákat jó alaposan megmostam, egyesével alufóliába csomagoltam és sütőben megsütöttem. Érdemes többet csinálni, mert nagyon finom!

Alaposan megdagasztottam a tésztát – a vizet apránként adagolva, nem biztos, hogy mind kelleni fog. A jól begyúrt tésztát egy ek dióolajba forgattam és letakarva kelni hagytam.

A megkelt tésztát átgyúrtam, majd veknit formázva belőle egy sütőpapírra raktam és éles késsel bevágtam a tetejét. Konyharuhával letakarva ismét kelni hagytam.

A sütőt bekapcsoltam 240ºC-ra és tálat is beleraktam, amiben a kenyeret sütöm. Errre a célra két jénait használok egymásra fordítva, de bármilyen edény megteszi, ami bírja a hőt, és van teteje.

Amikor a sütő elérte a kellő hőfokot, a kenyeret a sütőpapír segítségével a tűzforró edénybe emeltem, és fedő alatt sütöttem 20 percig, majd a tetejét levéve, 210 ºC-on még 30 percig.

Rácsra borítva hagytam teljesen kihűlni, mielőtt felvágtam.

Print