Archive for » július, 2011 «

A lestyán dícsérete

ricotta_teszta

A lestyánhoz fűződő szerelmemről már tavaly is írtam, idén sem volt ez máshogy, szórom mindenbe, amibe csak lehet. Szerencsére nem vagyok egyedül e szenvedélyemmel, Hugh is előszeretettel használja, s milyen szép neve van angolul: lovage.

Ehhez a gyors, könnyen összedobható tésztához is remekül használható. Mármint gyors, ha nem állunk neki házilag kutymákolni a ricottát. Ha mégis, úgy kevésbé gyors, viszont sokkal izgalmasabb, és mennyivel finomabb! A ricotta készítésnél mindig van számomra egy pont, mikor úgy érezem, na ebből se lesz semmi. De ez az a pont is egyben, ahol nem szabad feladni. Kitartóan kevergetni kell tovább, néha ránézni, s egyszer csak elkezd a tej szétválni, s hipphopp ott is van a klassz, leszűrhető ricotta. Ami sokkal de sokkal édesebb és krémesebb, mint az itthon kapható állítólagos ricották.

Lestyános-ricottás tészta

2 kisebb cukkini

olívaolaj

2 gerezd fokhagyma

3-4 marék zöldborsó

egy fél citrom

500 g száraztészta

egy nagy marék lestyán

150 g ricotta

parmezán /pecorino

A cukkinikből krumplihámozóval vékony szeleteket metéltem. Az olívaolajat forrósítottam, kicsit átforgattam rajta a fokhagymaszeleteket, ment rá a cukkini, néhány perc alatt átpirítottam, megpároltam. Rádobtam a borsót és a felaprított lestyánt is, sóval, borssal fűszereztem és a citromlével meglocsoltam. A megfőtt tésztával összeforgattam, a ricottát rámorzsoltam, a sajttal megszórtam és már ettük is.

Részeges kekszek

keksz_szamorodni

Ez a keksz-szerűség is figyelt már egy ideje a könyvjelzők között, aztán múltkor úgyis bontottunk egy üveg száraz szamorodnit, gondoltam, elcsenek belőle egy kicsit.

Szerencsére most az eszemet is sikerült használni, (nem úgy, mint a kenyérnél) s aránylag hamar feltűnt, hogy valami mintha hiányozna az eredeti receptből. Ha se tojás, se semmilyen térfogatnövelő nincs benne, vajon mitől lesz klassz levegős? Tippeltem, hogy valószínűleg sütőporos lisztet (self-raising flour) használhattak eredetileg, úgyhogy azt adtam hozzá.

A végeredmény egy sokkal puhább jellegű dolog, mint a szokásos cookie-k, viszont a szamorodni, a vanília és a citrom olyan ízkavalkádot okozott, hogy minden egyes falat egy külön élmény volt. Nekem. A kicsik kereken visszautasították, miután sajnálatos módon meglátták, hogy bor és (what a horror..) olívaolaj került bele. Pedig megjegyzem, szuper vegán recept :-)

Boros keksz

1 bögre nádcukor
1 bögre jóféle olívaolaj
1 bögre száraz fehérbor (nálam száraz szamorodni)
1 vaníliarúd kikapart belseje
2 tk sütőpor
kb. 3,5 bögre liszt
egy citrom reszelt héja

Az olívaolajat és a cukrot összeöntöttem egy tálban, kicsit kevergettem, hogy valamennyire feloldódjon. Beleöntöttem a bort is, ment hozzá a vanília, meg a citromhéj, aztán 3 (!) bögre liszt meg a sütőpor. Nagyjából összekutyultam és a maradék lisztet már apránként adtam hozzá, a lényeg, hogy a végén egy kanállal jól adagolható tésztát kapjunk.

Két bevizezett evőkanállal galuskaszerű halmokat formáztam és sütőpapíros tepsire pakoltam. Előmelegített sütőben 180 ºC-on, 10.12 percig sültek

Category: desszert  Tags: ,  Leave a Comment

Kenyér a hűtőből

kenyer_recept

Naszóval,  a hézagok okáról. Nem, megint nem nyaralni voltunk, csak változik az életünk. Én visszamentem dolgozni – amúgy igazából, nem csak az esetleges tanítások – és ugyan egyelőre csak heti néhány nap, de mégis át kell állni erre mindenkinek.

Szóval előtérbe kerülnek a dobozolható ebédek, a gyors vacsorák és a félkézzel összedobható dolgok. És mindenféleképpen kellett egy olyan kenyér, ami mindig működik, nem macerás és bárki meg tudja helyettem sütni. Mert házikenyér nélkül nem élet az élet…

Valamelyik éjszaka, netezés közben akadtam erre a csodára, rögtön ki is jegyzeteltem, s képes voltam kicsivel éjfél előtt be is keverni. Férj – aki addigra már fel is ébredt a kanapén való szunyókálásából – elég furcsán nézett rám, miért is állok éjszaka a konyha közepén, lisztet öntögetve egy tálba.

A dolog lényege tulajdonképpen egyfajta dagasztás nélküli kenyér, kicsit kevesebb vízzel – így nem lesz annyira nokedliszerű a tészta – viszont több élesztővel . Egy rövid szobahőmérsékleten való kelesztés után bemegy a hűtőbe, ahonnan tetszőleges adagban kerülhet felhasználásra. A tegnapi kenyér 5 napot hűsölt és tökéletes lett.

Tetszik, hogy nem kell a meleg jénaival varázsolni, sima sütőlapon is remek formája lesz – olyan igazi békebeli, ropogós héjú, foszlós belsejű. és semmi extra igénye nincs, csak az alapok: liszt, víz, élesztő, só. na meg egy hűtő :-)

Hűtős kenyér

910 g liszt

600-650 ml víz (a liszttől függően) EZ MÁR A JAVÍTOTT VERZIÓ

25 g friss élesztő

2-3 tk só

Az összes hozzávalót egy tálba zúdítottam, műanyag lapáttal nagyjából összedolgoztam. Dagasztógéppel is lehet, de nem kell annyira alaposan kidagasztani, mint a szokásos kenyereket. A DNK-hoz képest (ami egy nokedliszerű massza volt) viszont lényegesen kelttészta – jellegűbb.

Ezután kb. 1-1,5 órát szobahőmérsékleten kelesztettem, majd ez egészet ahogy volt, beraktam a hűtőbe.

Innentől kezdve szabad a pálya a felhasználás tekintetében – de egy napot mindenképpen érdemes neki adni a hűtőben. És persze minél tovább van ott, annál jobb lesz.

Sütés előtt kivesszünk egy alkalmasnak látszó darabot (én felezni szoktam), lisztezett/kukoricadarával megszórt konyhapulton kicsit lenyomkodom, veknit formázok belőle, és konyharuhával letakarva hagyom, hogy magához térjen (megintcsak 1-1,5 óra).

A sütőt egy lapos tepsivel együtt előmelegítem 230º C-ra. Mikor a kenyér már észhez tért, bevágtam a tetejét, egy ügyes mozdulattal a forró tepsire juttatom (egy vékony műanyag alátétet rakok a sütőpapír alá, amin kelesztem és azzal csúsztatom a tepsire) és ész nélkül telespiccelem vízzel a sütőt.

35-40 perc elég a fél adag tésztából készült vekninek, hogy gyönyörű, ropogósra süljön.

A honlapot, ahonnan “kisütöttem” viszont az istennek sem találtam meg mégegyszer…

Nagy találkozás az édesköménnyel

edeskomeny_salata

Igen, bevallom, édesköményt még nem ettem. Itt vidéken ritkán van, meg volt is bennem egyfajta előítélet a nevéből adódóan – mert ugye a köménymag nálam szinte az egyetlen dolog, amit nem vagyok hajlandó megenni. Jó, tudom, ehhez annak semmi köze, de akkor is.

De  alapvetően azért elég vállalkozó kedvű vagyok  – múlt héten ugye az osztriga is megvolt – mi ehhez képest egy kis édeskömény. Ebben a salátában pazarul teljesített, a főszerepet azonban vicces módon mégsem az édeskömény kapta, hanem az olívaolajos kenyérdarabkák. Be kell valljam, súlyosan addiktív lettem Giuseppe olajától – elképesztő, hogy hogyan lehet egy olívaolajnak paradicsom és bazsalikomíze. Ha nem találnám túlzónak, simán el is iszogatnám, így csak a kenyérdarabokat tunkolom bele szorgalmasan. S közben jókat mosolygok a 10 évvel ezelőtti énemen, aki undorítónak találta az olívaolajas kenyeret – persze, mert ahhoz ilyen olívaolaj kell, hogy élvezni lehessen. Mellesleg jegyzem csak meg, hogy készült a minap belőle egy klassz kis keksz is, némi száraz szamorodni is csatlakozott mellé, nagyon jó lett :)

Nyári édesköményes saláta

1 fej édeskömény

egy csomag újhagyma

250 g koktélparadicsom

2-3 nagy marék zsenge zöldborsó

egy kupac rukkola

1-1 marék friss menta és bazsalikom

2-3 szelet maradék kenyér

jófajta olívaolaj

a vinaigrette-hez

90 ml olívaolaj

30 ml muskotályos borecet

kevés citromlé

A kenyeret darabokra tépkedtem, sütőben ropogósra sütöttem, majd bőségesen megöntöztem olívaolajjal (3-4 ek).

Az édesköményt és az újhagymát nagyon vékony szeletekre vágtam, a paradicsomokat félbevágtam, a rukkolát megmostam és alaposan lecsepegtettem.

Egy kisebb befőttesüvegbe öntöttem az olajat, a borecetet és a citromot, sóztam, borsot őröltem rá, majd jó alaposan összeráztam.

Egy nagy tálban összekevertem a zöldségeket, a mentát, a bazsalikomot, a kenyérkockákat és a vinaigrette-tel összeforgattam.

Halas poszt tonhalburgerrel

tonhalburger

Szombaton egy különleges halas kurzuson volt szerencsém részt venni több bloggertársammal együtt a Metró Vevőakadémián.  Szabó Péter (aka oceancowboy) vezetett be minket a halak és a seafood világába – rengeteg hasznos információt tudtam meg erről a témáról. Például hogy hogyan mozognak együtt a rajhalak, mi is pontosan a Szent Jakab kagyló “korall”-ja és mit érdemes vele csinálni, vagy hogy hogyan főzzünk homárt.

Kipróbálhattuk a nyers osztrigát (bevallom nem váltam függővé) de azt is megkóstolhattuk, hogy Rockefeller bácsi mit hozott ki belőle és a homárhússal is barátkozhattunk. Az elméleti oktatás után pedig magunk is kötényt és fakanalat ragadtunk és összedobtunk néhány halas fogást. Durva egy tobzódás volt, én talán a hatodik-hetedik fogásnál elvesztettem a fonalat és úgy éreztem nem bírok többet enni (pedig csak kóstolgattunk mindent). Remélem hamarosan minden recept felkerül a blogokra, a bejegyzés végén megpróbálom összeszedni őket.

Én egy tonhalburgerrel készültem, mellé mazsolás fűszeres kuszkusz járt volna, de kuszkusz hiányában jázminrizzsel készült. Ami viszont nem maradhat ki belőle, az a marokkói citrom, amiGabojsza jóvoltából került. Csak buzdítani tudok mindenkit az elkészítésére – mert (stílszerűen) isteni!

Tonhalburger

600 g vörös tonhal

2 kisebb lilahagyma

2 gerezd fokhagyma

1 tk őrölt római kömény

1 tk őrölt pirospaprika

egy nagy csipet sáfrány

egy kisebb chilipaprika

4 ek citromlé

3 ek olívaolaj

2 ek vaj

1 csokor korianderzöld

fél csomag petrezselyem

só, bors

a körethez

200 g kuszkusz/jázminrizs

80 g mazsola

250-300 ml alaplé (víz)

80 g pisztácia

két negyed darab marokkói citrom

4 ek olívaolaj

kevés citromlé

egy-egy marék koriander és petrezselyem

A hagymát és a fokhagymát nagyon apróra vágtam és összekevertem a fűszerekkel, az olajjal és a citromlével.

A tonhalat felkockáztam, majd a hagymás pasztával  együtt aprítóba tettem. Néhány gombnyomással összekevertem, vigyázva, ne legyen pépes, inkább darabos, de azért összeálljon. A végén a vajat és a finomra vágott zöld fűszereket kézzel beledolgoztam, sóztam, borsoztam.

Amíg a hal kicsit pihent, megcsináltam a köretet.

A rizst némi forró olajon átforgattam, hozzáadtam a mazsolát és felöntöttem az alaplével. Szokás szerint fedő alatt puhára főztem, majd a végén belekevertem a durvára vágott pisztáciát, a citromot,  a citromlét és a zöldfűszereket.

Kuszkusz esetén a pirítás és a főzés kimarad, csak összekeverem a mazsolával, leforrázom az alaplével , majd némi pihenő után mehet hozzá a többi anyag.

A halas masszából 1,5-2 cm magas pogácsákat formáztam és oldalanként szigorúan nem több, mint egy percig sütöttem. Így kívülről klasszul megpirul, belül viszont nem sül át, nem szárad ki.

És mit főztek a többiek? (a teljesség igénye nélkül – képtelen voltam mindent megjegyezni, de persze kiegészítéseket és recepteket szívesen fogadok))

Móni lazacos rétest kapros avokádókrémmel

Piszke zarzuelát

Lorien kardhalat és gyümölcsös salátát

Horasz garnélás tésztát

Toma kagylós tésztát

Ági lazactatárt és salsát

Égigérő paszuly Erika lazacos quiche-t

Gabojsza és ÉP :-) garnélavariációkat és tonhal steak-et

Category: főétel  Tags: ,  Leave a Comment

Mascarponés borsókrémleves

borsokremleves

Az idén valami olyan remek borsóra sikerült szert tennie az uramnak a piacon, hogy az valami csoda. Zsenge, édes, fenomenális. Mondtam is, hogy lehetőleg ebből rakjunk a fagyasztóba is, mire hozott is a kedves 21 kilót. Szerencsére a gyerekek is besegítettek, így két nap alatt meg is voltunk vele. Érthetetlen módon csak 7 kiló lett a nettó súly – lehet, hogy jövőre mégsem a gyerekekkel fejtetem ki :-)

A hagyományos anyu-féle borsóleves alternatívájaként most egy krémes-mascarponés darab készült, olívás kenyérkockákkal és ropogósra sütött sonkával.

Mascarponés borsókrémleves

2 kisebb hagyma

3 gerezd fokhagyma

2 nagy evőkanálnyi vaj

800 g zsenge zöldborsó

1 l alaplé

140 g mascarpone

egy marék friss bazsalikom

a tálaláshoz

kenyérkockák

jóféle olívaolaj

sonka

A vajon megpároltam a felaprított hagymát és fokhagymát, hozzákevertem a borsót és néhány percig együtt pároltam. Felöntöttem az alaplével és puhára főztem. Merülőmixerrel pürésítettem (átpaszírozni lusta voltam, nekünk így “rusztikusan” is tökéletes volt), hozzátettem a mascarponét és a csíkokra vágott bazsalikomot is.

A sonkaszeleteket pár csepp olívaolajon ropogósra sütöttem, majd a visszamaradt zsiradékon a kenyérkockákat is megpirítottam.

A levest a sonkával, a kenyérkockákkal és néhány csepp bergamottos olívaolajjal tálaltam.