Az egyik receptem és képem, ami a nemrégiben megjelent Stahl Recept & Rejtvény című – gasztrobloggereknek szentelt – magazinban is szerepelt. Bevallom furcsa volt magamat nyomtatásban látni 🙂 Itt is köszönet a szerkesztőknek, hogy gondoltak rám.
A bucik nagyon finomak, próbáljátok ki, medvehagyma helyett újhagyma is mehet bele.
Kecskesajtos-medvehagymás zsemle
200 g burgonya, megfőzve
1 ek vaj/libazsír
300 g finomliszt
100 g rozsliszt
1 tk só
25 g élesztő
kb. 1,5 dl tej
fél tk cukor
80 g érett kecskesajt
egy nagy csokor medvehagyma
a tetejére egy tojássárgája
A krumplit megpucoljuk és sós vízben puhára főzzük. Miután kihűlt, villával alaposan összetörjük és a zsiradékkal összekeverjük.
Az élesztőt a cukros tejben megfuttatjuk.
A liszteket keverőtálba mérjük, hozzáadjuk az összetört krumplit, a sót, a felfuttatott élesztőt és dagasztógéppel összegyúrjuk.
Mikor a tészta már szépen összeállt, beleszórjuk az apró kockákra vágott kecskesajtot és a felcsíkozott medvehagymát is, majd addig dagasztjuk, míg ezek is szépen eloszlanak benne.
Meleg helyen, letakarva duplájára kelesztjük.
Közben a sütőt előmelegítjük 200 °C-ra és egy nagy, lapos tepsibe sütőpapírt vágunk.
A megkelt tésztát átgyúrjuk, majd 8 egyforma részre vágva zsemléket formázunk belőlük.
A zsemléket a tepsibe ültetjük, a felvert tojássárgájával lekenjük, majd egy félórás pihenő után a forró sütőbe toljuk és 30 percig sütjük.
[1] http://www.sajtkukac.hu/wp-content/uploads/2012/05/zsömle.jpg
Vélemény, hozzászólás?