Archive for the Category » Élmény «

Maradjunk még egy kicsit Füreden…..

jokai_villa_I

Miután letudtuk a cukrászdát és csillapítottuk koffein és cukoréhségünket, ideje volt, hogy a család kulturális betevőjét is letudjuk a napra. Bár Férj kitartóan a pacalt emlegette, mi mégis a Jókai Villa felé vettük az irányt.

A hangulatos kis villa a part közelében, nem messze a a Szívkórháztól található. Jókai 1867-ben vásárolta a telket, és sok nyarat töltött itt feleségével, Laborfalvi Rózával együtt. Többek között Az aranyember című regénye is itt íródott, sokszor fel is tűnik benne a balatoni táj.

A villa, és benne a kiállítás nem túl nagy, gyerekekkel is kényelmesen bejárható. Az enyéimet elvarázsolta Jókai fogadott lányának  baldachinos ágya, Laborfalvi Róza karcsú derekú ruhája, a kártyaasztal és a rengeteg korabeli használati tárgy, aminek egy része az író saját, személyes tulajdona volt.

Engem persze legjobban a konyha fogott meg, benne is a fenti idézet. Mennyi igazság, milyen szépen megfogalmazva. Olyan jó volt egy félórára belemerülni ebbe az időszakba. Kicsit belesni a régi “celebek” világába. Megtudni, hogy Jókai és híres színésznő felesége is hétköznapi emberek voltak. Róza igazi gazdasszonnyá vált a Balaton-parton, híresen jó konyhát vitt és mindig tele volt az éléskamra. Jókai pedig a csillagokat nézegette,  rajzolgatott, kertészkedett és mellesleg megírta a magyar irodalom néhány legjobb könyvét.

Ha ebben a szép városban jártok, érdemes meglátogatni a villát, ücsörögni kicsit a kertben, s még a közeli Városi Múzeum is tartogat néhány klassz élményt. Alaposan és szórakoztatóan mutatja be a híres füredi Anna-bálokat, és a balatoni hajózást de mindent megtudhatunk a savanyúvízről és a helyi színjátszásról is.

Aztán persze irány egy jó cukrászda :-)

 

jokai_villa_II

Karolina Kávéház, Balatonfüred

Tavaly döglesztő kánikulában sikerült Tihanyban kirándulnunk (mondván, ne csak pancsolásból álljon a balatoni hét, adjunk a kultúrának is) idén sikerült kifognunk egy hűvösebb, esősebb hetet a tó partján. Mondhatnám szerencsére, mert így legalább Füred felé vehettünk utunkat, hogy kirándulás címszó alatt meglátogassuk kedvenc cukrászdámat, a Bergmannt.

Aztán a sors egy ismerős a figyelmünkbe ajánlott egy parti cukrászdát, mondván, szerinte jobb, mint a Bergmann. Bevallom kicsit szkeptikus voltam ezügyben, de a hely egy perc alatt levett a lábamról. A helyes kifejezés ugyan nem a ‘jobb’, hanem a ‘más’ (azért a Bergmannban továbbra is visszatérő vendégek maradunk).

A Karolina Cukrászdát a Schindele testvérpár nyitotta még 2007 végén, s az egész vállalkozást a névadó nagymamának ajánlják, aki minden bizonnyal egy kis kockás füzetet is a fiúkra hagyott, amiből az igazi, házi-jellegű sütemények készülnek.

Már a berendezés is teljesen meggyőzött – pont az a századeleji milliő, amit imádok, s ami árad Füredből. De a süteményeket végignézve, már nem is volt kétséges, hogy maradunk: méteres kalács, házilekváros csokoládétorta, madártejtorta, és más finomságok kellették magukat a pulton. De végülis a több tepsinyi gyümölcsös pite volt a ‘hab a tortán’, főleg, hogy ezek tejmentesen készülnek, így a gyerekek is tudtak belőle enni.

Szerencsére sokan voltunk, így sokfélét tudtunk kóstolni, s mondhatom, mindenki elégedett volt. Hatalmas adag, igazi nagyi-féle sütemények érkeztek az asztalhoz, a habos-mákos kockától kezdve Vilma kedvencéig mindegyik a mi kedvencünk is lett.

A kávé és tea választék is lenyűgöző, s frissen sült kenyereket, pékárut is kínálnak. Kár hogy viszonylag messze van tőlünk, különben hetente járnék vissza, hogy mindent kipróbáljak!

Karolina Teaház és Koktélbár

Balatonfüred, Zákonyi F. sétány 4. (a kikötő mellett, a sétányon haladva egy térszerű beugróban)

MÁKos bazsalikomszörp

bazsalikom_szorp

Na jó, persze nincs benne mák, csak a MÁK Bisztróban ittunk ilyen finomságot (ahogy írtam is). Imádom, amikor ilyen pofonegyszerű valami és mégis isteni. Olyannyira ízlett, hogy még a bor helyett is ezt kértem – aki ismer, tudja, hogy ez azért jelent valamit :-)

Pontos receptet nem is tudok írni – annyira ízlésfüggő a dolog – a lényeg egy jó cukorszirup (nálam ilyenkor mindig van a hűtőben), némi citrom, jégkockák és jó sok friss bazsalikom. Zutty bele a turmixba és egy gombnyomás után már szürcsölhetjük is ezt rémisztően zöld, ellenben nagyon finom italt.

Én meg megyek és végre elszórom a fiókban csücsülő bazsalikom magjaimat, mert sürgős utánpótlásra van szükség…..

Bárány Boldizsár a Radnótiban

 

barany_boldizsar

 

Szabó Magdát kicsit megkésve fedeztem fel magamnak, de akkor hetek alatt behoztam a többéves lemaradásomat. És ahogy a gyerekek nőttek, az általa írt mesék is megérkeztek közénk. Először Tündér Lala varázsolt el, ami felnőtt fejjel olvasva is fantasztikus élmény és állítom, simán veri Harry Pottert és társait.

Idén karácsonykor pedig Bárány Boldizsár jött el közénk hangoskönyv képében és hamar belopta magát a szívünkbe. Örültem is, mikor a Radnóti színház oldalán azt olvastam, hogy hamarosan színpadra állítják a mesét. Még jobban örültem, hogy pályázatot hirdettek a gyerekeknek – rajzolják le a mese szereplőit, s az első 50 beküldő jegyeket nyer az előadásra.

Rajzoskedvű kicsilányomat persze nem is kellett noszogatni, már rajzolt is – fönt látható a “mű” – beküldtük, s egy hét múlva hívtak is, hogy a szerencsések között vagyunk, akik megnézhetik a nemsokára színpadra kerülő színdarabot. Végül Bárány Boldizsár torokgyulladása miatt csúszott néhány hetet a dolog, de most vasárnap egy remek délelőttöt töltöttünk a gyerekekkel a Radnóti Színházban. Az előtérben mindjárt egy kiállítás fogadott a beküldött rajzokból, ahol persze nagy örömmel fedezte fel a sajátját – s mosolyogva hallgattuk, ahogy a gyerekek betűzik a “művészek” neveit.

Az előadás is nagyon kedves, színvonalas volt. Szeretem, ha egy gyerekdarab komolyan veszi a kis nézőket, nem gügyög, nem hiszi azt, hogy az ő szemüket ki lehet szúrni valami gagyival. Itt minden rendben volt – a színészek, a jelmezek, s még a dalolászás is átment a léc alatt – bár ebben gyaníthatóan sokat segített a Vodku zenekar által írt zene is.

Vízkereszt, vagy bánom is én

0622-vizkereszt_0

Mikor letértem az útról, pontosan tudtam,
hogy ahova lépek, ott nem nő virág.
Néztem jobbra, balra, és a lidércfény kicsalta
szememből a lámpavilág-romantikát

Tök sötét lett minden.
Szakadt ingem gallérját felhajtom,
megrázom magam, megyek tovább
senki sincsen
viharon túl, szélcsenden innen”

Vízkereszt – január 6-a, a háromkirályok eljövetele, epifánia (az Úr megjelenése), a karácsonyi ünnepkör vége és a farsangi időszak kezdete is egyben.

Ezen a napon a nyugati egyházakban három eseményt ünnepelnek: a napkeleti bölcsek vagy más néven háromkirályok (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) látogatását a gyermek Jézusnál, Jézus gyermekkorát a Jordán folyóban történt megkeresztelkedéséig, valamint az általa véghezvitt első csodát a kánai menyegzőn.

Spanyolországban például nem is karácsonykor, hanem ezen a napon kapják a gyerekek a rengeteg ajándékot – oda nem a Jézuska, hanem a háromkirályok szállítja a meglepetéseket.

A Vízkeresztről pedig eszünkbe jut Shakespeare vígjátéka – emlékszem, mikor még nem is ismertem, már akkor is annyira tetszett az alcíme: vagy amit akartok – ez olyan formabontó, lázadó dolognak tűnt.

Régóta kinéztem már a Centrál Színházban játszott Vízkereszt előadást, s nemrég sikerült is eljutnom rá. Shakespeare egyik legkönnyedebb vígjátéka és a Quimby  – nem lehet rossz párosítás.

Nem is az. Két felvonásnyi felhőtlen szórakozás, könnyező röhögés a végeredmény. Nádasdy Ádám újszerű, fiatalos, lendületes fordításán szinte észre sem vesszük, hogy eredeti Shakespeare szöveget hallunk, a Quimby dalai pedig át meg átszövik a történetet. Mintha eleve benne lettek volna. Félelmetesen odaillő.

Nyilván ne várjunk egetverő drámaiságot és Oscar-díjas alakításokat. De ha csak jól akarjuk érezni magunkat, megtaláljuk a számításunkat. Őszintén szólva, valahányszor Szakács Tibor (alias Hervasztó Ábris) megjelent a színen, én vinnyogva röhögni kezdtem, annyira szenzációs karakter.

Nem tudom játsszák-e még idén is a darabot. De ha igen, rohanjatok jegyet venni!

A kép forrása: http://www.hotdog.hu/magazin

Category: Élmény  Tags:  Leave a Comment

Csillagánizs főzőiskola – húsok és mártások

csillaganizs_fozoiskola_IMint arról már hírt adtam nemrég lehetőséget nyertem a Csillagánizs Főzőiskola egyik estjének kipróbálására. S ha már lúd, legyen kövér:  az én drága uram – persze nem kevés önös érdektől vezérelve – elküldött a húsokról szóló tanfolyamra is.

Kíváncsian és izgatottam érkeztem meg az első alkalomra, amit Várvizi Péter tartott. A Kistücsök amúgy is nagy kedvencem, úgyhogy azért sejtettem, mi várhat rám.

De az este minden várakozásomat felülmúlta. Profizmus, tudás és kedvesség olyan fantasztikus elegyét sikerült itt megteremteni, hogy teljesen a hatásuk alá kerültem. Mach Tímea, a főzőiskola megálmodója szinte észrevétlenül segíti a “tanulókat”, bemutatja a csodaszép, barátságos konyhát, elmagyarázza mit hol találunk és üdvözlőitalként stílusosan némi csillagánizs teát is kortyolhatunk.

Na de lássuk, mit is tanultunk. A húsos estén Péter elmagyarázta mitől is jó az érlelt hús, némi tudományos hátteret kaptunk arról, mi történik az állattal levágás után. Rigor mortis, kivéreztetés és hasonló szavak röpködtek.  Horrorisztikusnak tűnik ugye – pedig még nem is értünk el a csúcsra!

Miután séfünk részletesen elmagyarázta, milyen kalandok is várnak ránk az est folyamán, mind a nyolcan kaptunk egy-egy szép darab tarját. Zöldfűszerekkel “díszítettük”, profi módon megkötöztük, sóval, borssal ízesítettük, átpirítottuk, majd ment a sütőbe.

Ezalatt egy gyönyörűséges darab bélszín került elő a hűtőből, amit egyesített erővel megtisztítottunk a felesleges hártyáktól, megkötöztük, majd szeletekre vágva ment a sütőbe alacsony hőfokon – Péter szavaival élve: “Ez tulajdonképpen majdnem rohasztás”. Én azért bíztam benne, hogy sikerül majd ehető állapotba hoznunk.

Hogy addig se unatkozzunk, 8 db nyulacska várta sorsának még rosszabbra fordulását – adva volt a feladat, hogy atomjaira bontsuk őket. Péter vezényletével ment, mint a karikacsapás – na jó, azért az övé persze sokkal szebb lett. A nyulak hamarosan felismerhetetlen alkotórészekre bomlottak – az erről készült képet a gyengébb idegzetűek kedvéért nem tettem fel :-)

Végezetül kicsontoztunk egy csirkét. Ugyan nem kacsát – mint arról a Julie és Julia című filmben oly sok szó esett – de így is nagy élmény volt a hagyományostól kissé eltérően úgy csontozni, hogy a csirke közben egyben marad.

Miután ezt mind abszolváltuk, el is készültek a finom húsok, melyeket úgy este 10 magasságában be is gyűrtünk – sőt a maradékot is becsomagolták. Itt tolmácsolnám érte az otthon hagyott családtagok háláját.

És íme a bélszín, amit ilyen késői órán is bizony mind egy szemig legyűrtem! Még sosem ettem ennyire finomat! Mondjuk a képet nézve azért elhűlten konstatáltam, hogy tényleg ennyire véres volt?! :-)

Hazatérve aztán hajnal kettőig szórakoztattam az uramat a részletekről lelkendezve, s utána egész éjszaka véres húsdarabokkal álmodtam. De megérte!!

csillaganizs_fozoiskola_II

Egy hét múlva a mártásos tanfolyam várt rám. Az előző hétről ismerős arcokkal együtt hallgattuk végig Péter részletes összefoglalóját a mártások alapjairól. A nem létező francia szókincsem azért tekintélyesen bővült ezen két alkalommal.

A profizmus itt is teljesen a helyén volt, bár egy pillanatra elbizonytalanodtunk, hogy tényleg meg tudjuk-e csinálni az előírt feladatokat, illetve hogy mivel is kellene kezdeni. De aztán séfünk megvilágította a tennivalókat, a tűzhelyre került a “le fond brun”, amiből majd aztán a klasszikus demi-glace készült.

Amíg ez elrotyogott magában a tűzhelyen, addig készítettünk egy “beurre blanc”-t azaz egy fehér vajmártást és egy hollandi mártást. Az előbbihez sült cékla készült az utóbbit pedig ropogósra sütött süllőfilével falatoztuk.

Klasszikus vinaigrette is készült, ezt salátára locsoltuk és az időközben elkészült demi glace kíséretéül szolgáló – hiszen ezen az estén a mártásoké volt a főszerep – rosé kacsamellel ettük.

Az ételekhez persze  mindig kerül jóféle bor is, a környéken lakóknak mindenképpen érdemes a tömegközlekedést választani :-)

Levezetésképpen megtudtuk – és meg is figyelhettük – hogyan kell profi módon kést élezni, milyet érdemes venni és alaposan kifaggattuk Pétert a késekkel kapcsolatos tapsztalatairól.

Bevallom, a második alkalommal már direkt figyeltem, hátha bele bírok kötni valamibe, hátha csak a nyerés eufóriája homályosította el a szemem. De nem. Ez a Főzőiskola olyan, amilyennek lennie kell.

Külön köszönet Várvízi Péternek, aki elképesztő szakmai tudással állt előttünk, mégis hétköznapi nyelven, érthetően tudta elmondani a szükségeges dolgokat. Irányított, segített és dicsért! Igazi jó pedagógus, csak irigyelni tudom a tanítványait.

Csak otthon jöttem rá, mi volt az amitől olyan kerek lett az egész. “Hiányzott” – idézőjel, mert tulajdonképpen pont hogy nem hiányzott – a séfeket sajnos szerintem annyira körüllengő pökhendiség, a “majd-én -megmutatom-nektek-kis otthon-főzögető-házasszonyok” érzés, ami eddig valamiért mindig lejött a szakácsoktól.

Lehet ezt így is csinálni. Remélem a tavaszi órarend is tartogat majd számomra meglepetéseket, s lesz még alkalmam tanulni.

Ha jól tudom, karácsonyra ajándékutalvány is beszerezhető náluk, sőt a Nemisbéka által szervezett sokkicsi akcióban is részt vesznek.

Mach Tímeával és Várvízi Péterrel Ízbolygó készített remek interjúkat, itt és itt olvashatjátok őket.