Archive for the Category » leves «

Újra itt: karfiolkrémleves és sajtos puffancsok

karfiol_kremleves

Hosszú szünet után újra itt. A bejegyzések egy részét már sikerült visszatöltenem, aztán ahogy lesz időm a régiek is visszakerülnek. Sajnos csak egyenkénti kopi-pészt technikával lehet haladni, így kicsit lassú és időigényes a dolog.

Na de ez is már nagy előrelépés 🙂

Közben persze a sütés-főzés ugyanúgy haladt itthon, szerencsére van képanyag, végre a recepteket is megírhatom majd hozzá.

Itt a visszaosonkodó télben folyamatosan a meleg krémlevesekre vágyom – egy bölcsességfog kihúzása és a rágási nehézségek méginkább előtérbe tolták ezt a preferenciát.

A hűtő tartalmát felmérve a lehetőségek eléggé lekorlátozódtak – egy fél karfiol árválkodott csak az aljában – s mivel kivételesen egy falatka maradék kenyér sem volt otthon (amiből fokhagymás-olívás-ropogós kenyérkockák születhettek volna – nálunk ezzel lehet eladni bárminemű krémlevest gyermekkörben) valami “feltétben” is gondolkodnom kellett.

A kecskesajtos puffancs receptje nagyon egyszerű, s csak mikor kész volt, döbbentem rá, hogy voltaképpen egy égetett tésztát sikerült készítenem, ami pedig nekem tizenéve nagy mumusom, valahányszor próbáltam, sose sikerült… lehet, hogy épp ez a titka? hogy görcsmentesen, “tudatlanul” álltam neki 🙂 ?

A lényeg, hogy nagyon finom lett, biztos, hogy máskor is készül majd…

sajtos_puffancs

Karfiolkrémleves

1 fej vöröshagyma

fél fej karfiol

2 közepes krumpli

olívaolaj

kb. 1,5 liter alaplé

só, bors, szerecsendió

tejszín, tejföl

Sajtos puffancsok

50 g vaj

50-60 ml víz

75 g liszt

2 tojás

75 g pecorino

só, bors

a tálaláshoz petrezselyemolaj

A leveshez a hagymát kevés vajon megfonnyasztottam, rádobtam a megtisztított karfiol és krumplidarabokat, majd felöntöttem az alaplével. Sóval, borssal, szerecsendióval fűszereztem és puhára főztem. Leturmixoltam, belekevertem a tejfölt és a tejszínt és igazítottam még az ízén.

A puffancsokhoz a vizet és a vajat egy edényben megolvasztottam, majd mikor felforrt, gyors mozdulatokkal csomómentesre kevertem benne a lisztet. Pár perc főzés után késes aprítógépre váltottam, hozzáütöttem a tojásokat, ment bele a reszelt pecorino (egy keveset kimentettem belőle), só bors és simára dolgoztam.

Evőkanállal kupacokat formáztam a masszából egy sütőpapíros tepsibe, megszórtam a maradék reszelt sajttal és 220 C-os sütőbe toltam. 10 perc után visszavettem a sütő hőfokát 180 C-ra és még 15 percig sütöttem.

Forrás: BBC GoodFood

 

Category: leves, sósak  Tags: ,  Leave a Comment

Salmorejo – hideg andalúz paradicsomleves

paradicsomleves_andaluz

Bevallom, többször próbálkoztam már a gazpachóval, de úgy igazán sosem fogott meg. Talán túl sok benne az íz, nemtudom. Viszont ez a teljesen egyszerű, szinte csak paradicsomból, kenyérből és fokhagymából álló leves azonnal levett a lábamról. Azon a bizonyos andalúz főzőkurzuson is kitértek rá, amire én sajnos nem tudtam elmenni, de szerencsére előző nap a sajtótájékoztatón megkóstolhattam.

Aztán megérkezett végre a nyár is, és itt volt Millie [2] és a Dubaiból hazalátogató SajtkukacOrsi [3] – ilyen prominens társaságnak muszáj volt prezentálni valamit ami gyors és a nagy melegben is jólesik  🙂

Hihetetlenül krémes, sűrű és ízes, első kóstolásra valami sokkal bonyolultabb dologra számítottam, de igazából tényleg pofonegyszerű.

Salmorejo – hideg andalúz paradicsomleves

5-6 közepes paradicsom

4 szelet fehér kenyér (maradék, állott kenyér kitűnő a célra)

1 gerezd fokhagyma

0,5 dl jó minőségű olívaolaj

1 ek sherry ecet /vagy balzsamecet, ha csak az van otthon :-)/

A paradicsomokat leforráztam, meghámoztam, és a magjaikat is kikapargattam. A magokat szűrőbe raktam, mert a lecsepegtetett lé jól jött a levesbe (a magokra nem lesz szükség) A paradicsomhúst kisebb darabokra téptem/vágtam, megsóztam és a lecsöpögő lével, meg a kenyérszeletek kiszedegetett belsejével összekevertem.

10-20 perc pihenő után beledobtam egy gerezd fokhagymát, majd merülőmixerrel krémesre turmixoltam. A végén ment bele az olaj és az ecet is, ezzel is simára kevertem és hűtőben jól behűtöttem.

A hagyomány apróra vágott főtt tojást követel hozzá, de friss bazsalikomlevelekkel, és ropogósra sütött sonkával is kitűnő.

[1] http://www.sajtkukac.hu/wp-content/uploads/2011/08/paradicsomleves_andaluz.jpg
[2] http://pakosztos.blogspot.com/
[3] http://egysajtkukacdubaiban.wordpress.com/

Kovászosuborka-leves: ha végre itt a nyár….

kovaszosuborka_leves

…..és meleg az idő. Ez még azon a júliusi héten készült, mikor éppen egy kicsit nyár volt. Én napokig ettem – ittam, remekül hűt, nem is kívántam mást. Talán most megint lesz még egy ideig olyan idő, hogy jólesik egy ilyen hideg leves.

Kovászosuborka-leves

10 db nagyobb kovászosuborka

9 dl kovászosuborka-lé

6 dl alaplé

6 dl görög joghurt

3 gerezd fokhagyma

a tálaláshoz:

kapor

olívaolaj

Ezt imádom ezekben a nyári krémlevesekben: csak beleöntöttem mindent a turmixba és néhány gombnyomás után már kész is volt a leves.

Tálaláskor olívaolajjal pöttyöztem és friss kaporral megszórtam.

Chili és Vanília receptje

Mascarponés borsókrémleves

borsokremleves

Az idén valami olyan remek borsóra sikerült szert tennie az uramnak a piacon, hogy az valami csoda. Zsenge, édes, fenomenális. Mondtam is, hogy lehetőleg ebből rakjunk a fagyasztóba is, mire hozott is a kedves 21 kilót. Szerencsére a gyerekek is besegítettek, így két nap alatt meg is voltunk vele. Érthetetlen módon csak 7 kiló lett a nettó súly – lehet, hogy jövőre mégsem a gyerekekkel fejtetem ki :-)

A hagyományos anyu-féle borsóleves alternatívájaként most egy krémes-mascarponés darab készült, olívás kenyérkockákkal és ropogósra sütött sonkával.

Mascarponés borsókrémleves

2 kisebb hagyma

3 gerezd fokhagyma

2 nagy evőkanálnyi vaj

800 g zsenge zöldborsó

1 l alaplé

140 g mascarpone

egy marék friss bazsalikom

a tálaláshoz

kenyérkockák

jóféle olívaolaj

sonka

A vajon megpároltam a felaprított hagymát és fokhagymát, hozzákevertem a borsót és néhány percig együtt pároltam. Felöntöttem az alaplével és puhára főztem. Merülőmixerrel pürésítettem (átpaszírozni lusta voltam, nekünk így “rusztikusan” is tökéletes volt), hozzátettem a mascarponét és a csíkokra vágott bazsalikomot is.

A sonkaszeleteket pár csepp olívaolajon ropogósra sütöttem, majd a visszamaradt zsiradékon a kenyérkockákat is megpirítottam.

A levest a sonkával, a kenyérkockákkal és néhány csepp bergamottos olívaolajjal tálaltam.

Leves meghűlés esetére: gyömbér, chilli, karfiol, alma

karfiolleves_alma

Nem túl fotogén a drága, viszont elég finom volt. És mintegy mellékhatásként (kérdezze orvosát, gyógyszerészét stb.)  tapasztalatból mondom, hogy a felső légutak tisztításra is igen alkalmas. Egy csomag papírzsepit nem árt a tányér mellé készíteni.

Almás karfiolleves

1 fej vöröshagyma

3-4 ek olívaolaj

egy kisebb (nagyobb) darabka gyömbér, lereszelve

1 tk garam masala

chilli (nekem két pici, szárított, összemorzsolva)

1 alma, hámozva, felkockázva

egy kisebb fej karfiol, apró rózsákra szedve

200 g sütőtökpüré

só, bors

A felaprított hagymát az olíván megpirítottam, majd a fűszereket rászórtam és a karfiolt meg az almát átforgattam rajta. Vízzel felöntöttem, a sütőtökpürét is belekevertem , sóztam, borsoztam és fedő alatt puhára főztem.

Végül az egészet simára turmixoltam, picit igazítottam a fűszerezésen és már kész is volt. Legközelebb talán egy kis kókusztejjel csinálnám, hogy még selymesebb legyen.

Paszternákleves petrezselyemhabbal

paszternak_leves

Mert a paszternák jó, mert a paszternák finom. Még így töményen is – édeskés ízével tökéletes krémlevesnek. A petrezselymes hab pedig annyira egyszerű, mégis friss, zöld ízével még Férj tetszését is elnyerte.

Paszternák krémleves petrezselyemhabbal

1-2 ek olívaolaj

1 hagyma

500 g paszternák, megtisztítva

2 babérlevél

300 ml alaplé

300 ml tej

a petrezselyemhabhoz

2 dl tejszín

2 nagy csokor petrezselyem

Az olajon megpároltam a hagymát, beledobtam a felkockázott paszternákot, sóval, borssal és a babérlevéllel ízesítettem majd a tejjel és alaplével felöntve puhára főztem.

Leturmixoltam annyi lével, hogy kellemesen krémes, sűrű levest kapjak.

Egy kis tálban vizet forraltam és a petrezselymet beletettem néhány másodpercre (blansíroztam) majd jéghideg vízben lehűtöttem. Aprítóban 1 kanál tejszínnel pürésítettem. A maradék tejszínt is hozzákevertem, habszifonba töltöttem, beletekertem egy patront majd a habot a levesre nyomtam tálaláskor.

Vicces módon a hab egyenletes eloszlatása nem volt annyira sikeres – mi hidegen ettük elsőre a levest – inkább galuskák lettek belőle, de jópofa volt, ahogy a kanállal szinte vágni lehetett. Másnap, a meleg levesbe adagolva már jobban szétterült.

ötlet: GoodFood 2010/november

Francia zöldségleves pesztóval Lebovitztól

zoldsegleves_pesto

Kevés pasi van, akinek feltétel nélkül elhiszek bármit, de  David Lebovitz egy közülük. Számtalan fagylalttal bizonyította már tudását, így most ezt a levest is elsőre megvettem. Már csak az időnek kellett kicsit lehűlnie, meg a piacra elszaladnom, hogy gyárthassam is.

A gyerekeknél persze nem volt annyira sikeres a halomnyi zöldséggel telezsúfolt leves – bár jelentős mennyiségű pesto és pecorino hozzáadásával azért ők is megették. Viszont legközelebb a tésztát teljesen kihagynám belőle, inkább valami főtt gabonát adnék hozzá betétnek  – mondjuk árpagyöngyöt.

Francia zöldségleves pestóval (Soupe au Pistou from David Lebovitz)

200 g apró szemű fehérbab, előző este beáztatva

2 babérlevél

3-4 ek olívaolaj

2 vöröshagyma, apróra vágva

2 répa

1 közepes cukkini

250 g zöldbab

250 g zöldborsó

6 gerezd fokhagyma

100 g apró, levesbe való tészta

só, bors, kakukkfű

A beázatatott babot leszűrtem, és a babérlevéllel és sóval ízesített vízben puhára főztem.

A répát és a cukkinit egészen apró, pici kockákra vágtam.

Az olívaolajon megpirítottam a hagymát, majd rádobtam a zöldségeket – cukkini, répa, zöldbab – és a fokhagymát, alaposan megsóztam és puhára pároltam. Kevés kakukkfűvel ízesítettem, majd ment bele a fehérbab (a főzővízzel együtt) és a mirelit borsó is.

Végül a tésztát is belefőztem és sóval, borssal igazítottam az ízén – valamint még vizet adtam hozzá, a sűrűségét mindenki beállíthatja, ahogy neki tetszik.

Tálaláskor egy-egy  evőkanálnyi pecorinóval bekevert házi bazsalikom-pestóval koronáztam meg. Ehhez jó sok bazsalikomot, 1-2 gerezd fokhagymát, némi piritott fenyőmagot (nem kínait), pici sót és jó minőségű extraszűz olívaolajat összekevertem az aprítógéppel (mozsárban kézzel még autentikusabb). Pecorino helyett parmezánt is használhatunk.