Archive for the Category » saláták «

Csicsóka saláta nyersen – almával, dióval, roqueforttal

csicsoka_salata

A fényképen lévő darab még valamikor régen, az óévben készült ( vicces módon pár nappal azelőtt, hogy FlatCatnek is eszébe ötlött egy hasonló, de ezen mi már meg sem lepődünk :-) ) de ez volt az az étel, amit  a legtöbbször újráztam. Rengeteg változatban próbáltam már a csicsókát, de végülis nekem nyersen ízlik a legjobban. A zöldalma harsogása magától kívánkozott hozzá, a roquefort sajt, a dió és a friss csíra meg ment utána.

Próbálok visszatérni a szokásos menetekbe, de állati nehezen megy. Ma úgy ért reggel az óracsörgés, mintha egy nagy hólapáttal hátba vágtak volna. Még szerencse, hogy nemsokára itt a hétvége.Főzésileg is “auto-pilot” módban vagyok, teljesen alapok mennek, de majd megpróbálok kapcsolódni DP remek kezdeményezéseihez, hátha úgy könnyebb lesz….

Almás csicsóka saláta

2-3 csicsóka

1 savanykás zöldalma

egy marék dió, lehetőleg picit megpirítva

kevés márványsajt

citromlé

olívaolaj

csíra

A csicsókát meghámoztam, az almát csak megmostam és mindkettőt nagyjából egyforma, vékony szeletekre vágtam. A citromlével összeforgattam, majd rászórtam a durvára vágott diót és a csírát, rámorzsoltam a sajtot és megöntöztem egy kevés olívával.

Sült húsok mellé is kiváló kísérő, de nekem magában is megállja a helyét.

Hagymás-tárkonyos babsaláta

hagymas_babsalata

hasaalja és a nudli mellé kívánkozott valami saláta-jellegű dolog is, elsőre a nagyim-féle hagymás krumplisaláta ugrott be (amit nemes egyszerűséggel csak büdös krumplinak hívtunk) nagyjából az is lett, csak éppen babból. Az összeállítás kb. 5 percet vesz igénybe és 20-30 perc pihenő után már ehetjük is.

(az vajon valami tudatalatti dolog, hogy mindig babAsalátát írok véletlenül? morbid)

Hagymás-tárkonyos babsaláta

1 doboz fehérbab, lecsöpögtetve

1 kisebb fej lilahagyma, felkarikázva

2 ek tárkonyecet

1 ek méz

1 ek olívaolaj

3 ek hideg víz

só, bors

Az öntethez a hozzávalókat egy csavaros tetejű kisebb befőttesüvegbe tettem és jó alaposan összeráztam. a babot és a hagymát egy tálba raktam és az dresszinggel nyakonöntve jól elkevertem.

A padlizsán, aki k(r)ém akart lenni, de salátaként végezte

 

sult_padlizsan_salata

Elindult a padlizsánszezon. Tudni kell, hogy van (többek közt) egy darab leánygyermekem, aki ilyenkor nyáron tulajdonképpen padlizsánkrémen él. Legalább egy letudva a három közül. Morgott is a hétvégén, mikor a padlizsánjaiból egy salátát kreáltam (újabb GoodFoodos ihletés), ahelyett, hogy krémmé változtattam volna őket. Mondjuk az új kedvenccel,  a juh-, és kecsketejből készült fetával megszórva ez is eladható lett náluk. Mostanában ez a trükk: kellő mennyiségű pecorinóval és fetával minden jobban csúszik.

A felnőtt és kamasz szekciónak viszont egyáltalán nem kellett trükközni, anélkül is vígan lapátoltuk be ezt az egyszerű, frissen szedett rukolával és fürtös paradicsommal tarkított padlizsánsalátát.

 Grillezett padlizsán saláta

3 közepes padlizsán

olívaolaj

15-20 db koktélparadicsom, félbevágva

2 kis fej lilahagyma, csíkokra vágva

1 nagy marék friss rukola

100 g fetasajt

1-2 ek balzsamecet

A padlizsánokat felszeleteltem (karikára), tepsiben egymás mellé sorakozattam, sóztam, borsoztam, olívaolajjal meglocsoltam és forró sütőbe toltam. 200 ºC-on kb. 20 percig sütöttem – nem baj, ha picit megbarnul egy-egy szelet, azok a legfinomabbak! Az idő leteltével a paradicsomokat is a tepsibe tettem és még 5 percre visszatoltam a sütőbe.

Egy salátástálba szórtam a megmosott rukolát, a hagymaszeleteket, a kihűlt padlizsán és paradicsomdarabokat,  kevés olívaolajjal és balzsamecettel meglocsoltam, igazítottam az ízén némi sóval és borssal, alaposan összeforgattam és a fetát is a tetejére morzsoltam.

Az oldalas kitűnő kisérője volt.

Nyári gabonasaláta

buzasalata_uborka

Mert a változatosság gyönyörködtet. Egyik nap zsíros oldalas, a másik nap vegán gabonasaláta. De a legjobb, hogy a hétvégén együtt ettük a kettőt – remélem a pozitívumok és negatívumok kellőképpen kiegyensúlyozzák egymást odabent. Én legalábbis ezzel hitegetem magam.

Már a segítsütis akcióra készült húsvéti tortánál megtetszett ez a főtt búza dolog. Olyan jó, harapható, izgalmas állagú a gabona, a kenyérbe sütve is nagyon finom volt.

Most salátába került, uborkával, kaporral, snidlinggel. Nem mondom, a fiúk eléggé gyanakodva figyelték a gyanús barna búzaszemeket és csak módjával fogyasztottak, de kivételesen nem is erőltettem – így több maradt nekem!

Gabonasaláta

200 g tönkölybúza

4 kisebb, fürtös uborka

némi kapor

citromlé

egy marék metélőhagyma

só, bors

A tönkölybúzát bő vízben puhára főztem (kb. 40-50 perc) majd leszűrtem. Az uborkát kis kockákra vágtam, a zöldfűszereket szintén felaprítottam.

A kihűlt gabonát összekevertem az uborkával és a fűszerekkel, sóval, borssal és citromlével ízesítettem.

ötlet: http://www.fakefoodfree.com/2010/07/cucumber-dill-wheat-berry-salad.html

 

Málna és dió – salátában

malnaontet_salata

Jelentem Orsi (ha minden igaz) már Dubaiban, éppen új élete alapjait rendezgeti a lakásban. Veletek együtt én is kíváncsian várom majd a beszámolóit akár az arab konyháról, akár a mindennapi életről odakint. De addig is egy könnyű nyári recept.

Málna és dió. Van itthon dögivel. Először valami süteményen gondolkodtam, de aztán győzött az akarat – azaz felidéztem a múlt heti táborozás alatt elfogyasztott töméntelen mennyiségű (helyben készült) kürtős kalácsot, lángost, tócsnit és más finomságokat. Úgyhogy édesség helyett egy salátaöntetben – mondhatjuk úriasan vinaigrette-nek is – ötvöztem őket. Különleges, kicsit gyümölcsös, pikáns darab lett, mi prosciuttoba csavart grillezett halloumi sajttal ettük.

Zöld saláta málnás-diós vinaigrette-el

a salátához:

egy nagy marék madársaláta

egy nagy marék rukkola

néhány zsenge céklalevél

némi málna és dió

az öntethez

½ tk házi mustár (vagy dijoni)

½ tk magos mustár

1 tk méz

40 ml olívaolaj

10 ml dióolaj

4 ek rozébor

1 ek almaecet

8 fél dió

kb. 20 szem málna

A mustárokat, a rozét és az almaecetet egy kisebb késes aprítóba tettem és összekevertem. Hozzáöntöttem az olajakat és addig kevertem, míg teljesen homogén nem lett. (Ezt persze kézi habverővel is csinálhatjuk, úgy egy kicsit több időt vesz igénybe)

Hozzátettem a diót, a mézet és a málnát és ezekkel is teljesen simára dolgoztam. Itt esetleg át lehet paszírozni egy szűrőn a málnamagok miatt, én most nem tettem.

A megmosott és lecentrifugázott/lecsöpögtetett salátát tányérra rendeztem, néhány szem dióval és málnával megszórtam, és a vinaigrette-et rálocsoltam.

Persze a sütéshez saláta is dukál

coleslaw

A múltkori sütögetés részeként elkészült a fix nyári salátánk is – amit eddig sosem volt alkalom fotózni. A coleslaw salátával még zsenge tinikoromban találkoztam Angliában, ahol minden boltban lehetett kapni, kisebb-nagyobb dobozokban, s én elég hamar függővé váltam.  A szó egyébként a holland “koolsla” (a  ”koolsalade” azaz káposztasaláta rövidítésének ) angol változata.

Anno nagy örömmel vettem észre, hogy a KFC-ben is van a kedvenc csemegémből, de hamar rájöttem, hogy itthon is rém egyszerű elkészíteni és azóta a nyári grillpartik elengedhetetlen része. Főleg a barbecue oldalashoz csúszik, ami szintén minden alkalommal megörökítés nélkül fogyott el eddig.

Érdekes, hogy mikor néhány éve újra Angliában jártam,  persze egyből kellett vennem egy doboz coleslaw-t – és nem ízlett. Hiába, a hazai mindig jobb.

Még egy remek nyári gyümölcsös koktél hátravan, úgyhogy “stay tuned” :-)

Coleslaw, azaz káposztasaláta

3-4 répa, lereszelve

fél fej zsenge újkáposzta, vékonyra gyalulva/metélve

fél fej hagyma, vékonyan felcsíkozva

5-6 ek majonéz

4-5 ek tejföl

2 ek (házi) mustár

só, bors

A durvára reszelt répát, a káposztát és a hagymát egy nagyobb tálban összeforgattam némi sóval és egy picit állni hagytam. Közben összekevertem a majonézt, a tejfölt és a mustárt, megszórtam frissen őrölt borssal, végül a zöldségekkel alaposan összekavartam. Természetesen, ha túl száraznak érezzük, lehet növelni az öntet mennyiségén – ezt mindenkinek ízlése szerint kell eldönteni.

Néhány órát a hűtőben pihentettem, majd vöröshagymacsírával (opcionális) megszórva tálaltam

Tavaszi étel őszi napokon….

sparga_ujkrumpli_koret

A múlt héten – a nagy sikerre való tekintettel  – kétszer is elkészült ez az étel. Nem egyértelmű, hogy egytálétel, vagy köret – bár nekem magában jobban ízlett, mivel így is elég sok íz van benne, amit élvezni lehet.

Tele van a tavasz ízeivel – újkrumpli, spárga, friss kelkáposzta – talán hamarosan az időjárás is észbekap és az évszaknak megfelelően viselkedik….

Újkrumplis-spárgás egytál (vagy köret)

1 kg újrumpli

kb. 125 g húsos szalonna (kolozsvári)

1 csomag spárga

egy fél fej kisebb kelkáposzta

1 nagy csokor petrezselyem

1 marék bazsalikom

pár levél menta

só, bors

A szalonnát apró kockákra vágtam és 2 ek olajon kisütöttem. A szalonnakockákat kiszedegettem a zsírból és egy tányérre félretettem.

A zsiradékos serpenyőbe dobtam a felkockázott újkrumplit, sóztam, borsoztam és fedő alatt félpuhára pároltam. Közben a spárgáka tmegpucoltam és kb. 2 centis darabokra vágtam, a kelkáposztát pedig felcsíkoztam.

A félig megpuhult krumplihoz adtam a spárgát és a kelkáposztát, összekevertem és visszatettem rá a fedőt. Ennek már nem kellett sok idő, mert azt akartam, hogy a kelkáposzta és a spárga is roppanós maradjon.

A végén rádobtam a felaprított zöldfűszereket, sóztam, borsoztam, majd a félretett szalonnakockákkal megszórtam.