Tag-Archive for » lencse «

Variációk lencsére

narancsos_lencse

A holnapi szilveszteri buliba a malacpecsenye mellé háromféle lencsesalátát is készítettem – gondoltam ideje kilépni a hagyományos füstölthúsos verzió bűvköréből.

Indulásként megfőztem 500 g trójai lencsét – de a sima is teljesen megfelel, ez a fajta csak kicsit nagyobb szemű – sós vízben, amibe egy egész fej, 6-8 szem szegfűszeggel megtűzdelt vöröshagymát is beledobtam. Akkor jó, amikor még szépen egyben maradnak a szemek, hogy picit harapható legyen. Ezután leöblítettem, s különbözőképpen ízesítettem.

Narancsos-zelleres lencsesaláta

15 dkg megfőtt lencse

3 vékony szál szárzeller, sós vízben félpuhára főzve, darabolva

1 narancs leve

1 narancs húsa, filézve

1 kk dijoni mustár

3-4 ek olívaolaj

1 ek balzsamecet

1 tk méz

egy csomag petrezselyem

fél fej lilahagyma, apróra vágva

A narancsléből, a mustárból, a mézből, a balzsamecetből és az olívaolajból öntetet kevertem, beleforgattam a lencsét, a roppanósra párolt zellerszárat, hozzákevertem a narancs húsát és a lilahagymát, majd megszórtam a petrezselyemmel és jó alaposan összeforgattam az egészet.

.

paradicsomos_lencse.

Lencsesaláta paradicsommal és fetával

Ez a recept eredetileg vöröslencsével készült, úgy is ki fogom próbálni…

kb. 10 dkg megfőtt lencse

1 ek balzsamecet

2 ek olívaolaj

6-8 koktélparadicsom, negyedekbe vágva

fél fej lilahgyma

1 marék friss bazsalikomlevél

2 gerezd fokhagyma

fetasajt

só, bors, római kömény

Az összeállítása ennek is rém egyszerű volt, csak összekevertem a hozzávalókat,  a tetejére szórtam a fetasajtot és meglocsoltam olívával.

.

mazsolas_lencse

.

Ezt pedig Fűszeres Eszter blogján találtam, nagyon különleges, finom ízharmónia, én kicsit kevesebb koriandert tettem bele, viszont a fahéj nagyon kívánkozott hozzá, és egy kis Maldon füstölt só (Orsi angyalkája hozta) is került bele. Mindkettő a javára vált.

Mazsolás lencsesaláta

25 dkg főtt lencse

25 dkg mazsola

50 dkg lilahagyma, apróra vágva

3 gerezd fokhagyma, apróra vágva

5 dl tejszín

2 ek liszt

10 dkg vaj

1 kk gyömbérpor

½ kk római kömény

½ kk őrölt koriander

½ kk chilipehely

1 kk kardamom

½ kk fahéj

só, bors

Maldon füstölt só

4 ek méz

A vajon megpirítottam az apróra vágott lilahagymát – kicsit karamellizáltam is, mert az olyan nagyon finom, – majd rádobtam a fokhagymát és a fűszereket. Hozzátettem a mézet, a lencsét és a mazsolát, jól átkevertem, majd megszórtam a liszttel. Alaposan elkevertem, nehogy csomós legyen, aztán felöntöttem a tejszínnel. Sóztam, borsoztam, hagytam felforrni, és el is zártam a tüzet. Már melegen is nagyon finom volt!!!

Jó lencsefőzést  és nagyon szép, boldog új évet mindenkinek, aki erre jár!!!!