Vége a kenyérválságnak

krumplis_kenyer

Az elmúlt hetekben végigsöpört rajtam egyfajta kenyérsütési válság. Vagy túl ragacsos lett, vagy túl levegős, vagy egy érdekes lyuk keletkezett a héj alatt hosszában – egyszerűen egyik sem volt az igazi. Már épp feladni készültem a harcot, mikor befutott ez a krumpliskenyér recept, gondoltam adok még egy utolsó esély a dolognak.

Jelentem sikerült. A válság elmúlt, újra finom, illatozó kenyerek kerülnek ki a sütőmből.

Az eredeti recept “buttermilk“-et használ – ami tulajdonképpen egyfajta savanyított tejtermék, talán írós tejnek lehetne fordítani. Mivel ilyet én még sosem láttam, és különben sem akartam bele tejet rakni,  rizstejet használtam. De lehet helyettesíteni joghurt és tej keverékével, illetve tej és 1 evőkanál citrom keverékével – ezt nem árt állni hagyni előtte.

Krumplis kenyér (2 vekni kenyérhez)

30 dkg krumpli, hámozva, felkockázva

2 zacskó élesztő (2x7g)

1 ek nádcukor

1 bögre rizstej (2,5 dl)

2 ek vaj/növényi margarin

1 ek só

800 g liszt – én most felesben fehér tönkölybúzát illetve búzát használtam

A krumplit sós vízben megfőztem, s ha megpuhult leszűrtem és hűlni hagytam. A krumpli főzővizét nem öntöttem ki, hanem kimértem belőle egy bögrényit (2,5 dl) – ha esetleg kevesebb  kiegészítem ennyire langyos vízzel.

A kézmelegre hűlt vízbe belekevertem egy csipet cukrot és az élesztőt majd hagytam, hogy egy kicsit felhabosodjon.

A rizstejet kicsit megmelegítettem és beleolvasztottam a margarint és a maradék cukrot. Nem kell forralni, csak éppenhogy összevegyüljenek az anyagok. Ezután ezt a folyadákot ráöntöttem a villával összenyomkodott krumplira és jól elkevertem.

A dagasztótálba beleszitáltam a lisztet, ráöntöttem a krumplis keveréket, a sót és az élesztős vizet, majd a robotgéppel jó alaposan kidagasztottam. Persze  folyadék és a liszt szüksgszerűen adható hozzá, lényeg hogy jó hólyagos, fényes legyen a végére.

Letakarva duplájára kelesztettem (kb. 1 óra) majd lisztezett felületen átgyúrtam az egészet. Két egyenlő részre osztottam és mindkettőből egy-egy hengert formáltam. Ezeket kiolajozott szögletes formákba tettem, majd letakarva mégegyszer kelesztettem.

Közben a sütőt előmelegítettem 190ºC-ra és egy vízzel teli edényt is beraktam az aljába, hogy jó párás legyen.

Amikor a tészta jó feljött a formákban, lekentem tojással és mákkal szórtam meg – persze vízzel is meg lehet kenni és tulajdonképpen bármilyen magot szórhatunk rá.

45 perc alatt sültek meg – ha a végén a teteje nagyon barnulna. érdemes letakarni egy darab alufóliával.

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can skip to the end and leave a response. Pinging is currently not allowed.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*