Archive for » július, 2009 «

Az igazán ötperces kenyér

kenyer_ir

 

Azthiszem a legtöbb embert a vele járó macera riasztja el a házi kenyérsütéstől. Pedig a  munka bőven megéri a fáradságot. Nincs ahhoz fogható, amikor a frissen sülő kenyér illata bejárja a házat. Annál jobb már csak a konyhapultnál állva stikában elrágcsálni a még meleg kenyér ropogós sarkát.

Alapvetően ezt a kenyeret sütöm rendszerességgel, de persze időről időre kipróbálok valami újat. Az írek élesztő nélküli “soda bread”-je régóta a listámon szerepelt, s most épp “buttermilk” is volt hozzá itthon. Ez tulajdonképpen az a tejtermék, amit mi író néven ismerünk – és mostanában a Sparban elég rendeszeresen látok is.

Ha esetleg mégsem lenne otthon, helyettesíthetjük joghurttal, vagy megfelelő mennyiségű tejjel, melyben 1 evőkanálnyi citromlevet keverünk és egy ideig állni hagyjuk – simán a tej nem elég, mivel nincs meg az a savtartalma, mellyel a szódabikarbóna reakcióba tud lépni.

Szóval a kenyér összeállítása nem több 5 percnél, és 45 perc múlva egy friss, ropogós, illatos kenyeret tehetünk le a család elé az asztalra.

Természetesen nem lesz olyan állagú, mint egy kovászos kenyér, de kategórájában egy nagyon klassz textúrájú darab lett, ami hirtelen jött vendégek esetére is bevethető. Nekem nagyon ízlett, főleg simán egy kis vajjal megkenve, de a zöldsajttal is jóbarátok voltak.

Ír szódás kenyér

450 g liszt

1 tk só

¾ tk szódabikarbóna

400 ml író (buttermilk)

A sütőt előmelegítettem 230 ºC-ra.

A lisztet, a szódabikarbónát és a sót egy nagyobb tálba mértem és ráöntöttem a folyadékot. Gyors mozdulatokkal összegyúrtam a téstrát – ha túl ragacsos, még egy kis lisztet hozzá lehet adni.

Végül kerek gömböcöt formáztam belőle, a tetejét éles késsel bevágtam és sütőpapírral bélelt tepsiben már mehetett is a sütőbe.

15 perc elteltével lejjebb vettem a hőfokot 200 ºC-ra és még 30 percig sütöttem. A megsült kenyeret rácsra téve hűtöttem ki – de bevallom alig bírtam kivárni, hogy végre megkóstolhassam.

Sós-vajkaramellás fagylalt

 

David Lebovitz azt állította a a blogján, hogy ez a karamellfagyi a világon a legjobb. És ki vagyok én, hogy ne higyjek neki, aki már oly sokszor bizonyított a konyhámban.

És persze már megint érdemes volt. Minden egyes falat egy élmény ebből a fagyiból. Tisztelettel megkérek mindenkit, hogy próbálja ki, mert nagyon-nagyon-nagyon jó.

Már az a tudat is boldogsággal tölt el, hogy lapul még egy fél doboz a mélyhűtőmben :-)

Sós-vajkaramellás fagylalt

a karamell-pralinéhoz (belekeverni)

100 g cukor (23 ft)

¾ tk jó minőségű tengeri só (fleur de sel, Maldon)

a fagyihoz:

500 ml zsíros tej (3,5%) (120 ft)

300 g cukor (70 ft)

60 g vaj (100 ft)

½ tk só

250 ml tejszín (Cserpes a legjobb) (300 ft )

5 tojássárgája (150 ft)

egy kevés vaníliaőrlemény

Mint az árakon is látszik, cirka 800 forintért miénk lehet a világ legjobb karamellfagyija – miért is vennénk dobozos boltit?????

Először is a belekeverendő karamellt késztítettem el. Ehhez a 100 g cukrot egy lábasba öntöttem és kis lángon melegíteni kezdtem. Nem nagyon piszkáltam, hagytam, hogy magától beinduljon a karamellizálódás. Közben kikészítettem magam mellé egy sütőpapírt, amit vékonyan lekentem valami semleges ízű olajjal

Amikor jónak ítéltem a karamellt – ez egy bizonyos lélektani pillanat, amikor még éppen nem égett oda – beleszórtam a sót és azon nyomban a sütőpapírra öntöttem, s próbáltam minél vékonyabb rétegben elteríteni.

Aztán ezt félre is tettem, amíg a fagyialapot elkészítettem.

Ehhez a 300 g cukrot egy edényben karamellizálni kezdtem. Megint megvártam azt a bizonyos pontot, lehúztam a tűzről, s gyorsan beleszórtam a sót és a vajat is hozzátettem. Közben persze vadul kevertem, s próbáltam elkerülni a forró cukordarabokat, amik kispricceltek.

Miután ezt nagyobb égési sérülések nélkül megúsztam, hozzáöntöttem a tejet és a tejszínt is. Ekkor kicsit ijesztően megkeményedik a karamell, de aggodalomra semmi ok, kis lángon szépen össze kell olvasztani az egészet. Eközben a tojások sárgáját a vaníliával enyhén felvertem. A meleg karamelles tejből egy keveset óvatosan ráöntöttem és alaposan elkevertem, majd hozzáöntöttem a többi folyadékhoz.

Visszatettem a tűzre és kis lángon sűrű krémet főztem belőle. Ennek semmi más trükkje nincsen, csak az, hogy ott kell álllni mellette és folyamatosan kevergetni. Nincs mese, ezt a 10 percet rá kell szánnunk – az eredmény viszont mindenért kárpótolni fog, ígérem :-)

Ha kellően besűrűsödött, átöntöttem egy hideg tálba, hogy mihamarabb kihűljön majd a hűtőben is töltött némi időt.

Végül a fagyigép gondjaira bíztam.

Az elején készített karamellt nagyon apró darabkákra tördeltem (mozsár, nyújtófa…) és a végén a majdnem kész fagyiba szórtam.

Más nem is volt hátra, csak hogy hátradőljek és élvezzem munkám gyümölcsét. Komolyan mondom, minden egyes falat belőle egy komplett ízorgia. egyszerűen tökéletes!

 

A folyékony saláta

gazpacho

Őszintén szólva az ilyen meleg napokon nemcsak főzni nincs kedvem, hanem úgy alapvetően is csak takarékos üzemmódban működöm. Magam miatt ellennék salátán napokig, de a gyerekek (na meg a ház ura) legalább napi egyszer főtt ételt követelnek.

Persze egy tisztességes gasztroblogger igyekszik kicselezni a családját és legalább látszólag korrekt ebédet feltálalni.  Például leves címszóval összeturmixol dolgokat. Még szerencse, hogy a spanyolok nevet is adtak neki: Gazpacho.

Az autentikus paradicsomon, uborkán, hagymaféléken, paprikán és kenyéren kívül került bele egy avokádó is (nehogy tönkremenjen) és egy csomag petrezselyem (‘baja nem lehet tőle’ alapon). Egyik sem vált a kárára.

Gazpacho

6 paradicsom

4 uborka

1 sárga paprika

2 kis fej lilahagyma

1 avokádó

1 csokor petrezselyem

3 gerezd fokhagyma

1 szelet kenyér

2 dl paradicsomlé

víz

olívaolaj

citromlé

nádukor, só, bors

jégkocka

A paradicsomokat meghámoztam – az eljárás: felül keresztben bevágtam és leforráztam, így egyszerűen lejön a héja – és negyedekbe vágva kiszedtem a magjait.

Az uborkát meghámoztam és a paprikával meg a hagymákkal együtt felkockáztam.

A zölségeket a turmixgépbe zúdítottam, ment hozzá az avokádó húsa, a kenyér cafatokra tépkedett belseje, a fűszerek, az olaj, a citromlé, a paradicsomlé és kb. 1 dl víz – a folyadék mennyiségén ki-ki ízlése szerint igazíthat.

Innen már csak egy gombnyomásra volt az ebéd. Galuska helyett jégkockákat tettem bele (a gyerekeimek persze ez tetszett legjobban) és egy apróra vágott uborkával valamint néhány csepp Tabascóval tálaltam.

Tonkabab és sárgabarack reloaded – ezúttal muffinként

sargabarack_muffin

Minden túlzás nélkül azt kell mondanom, hogy ez a legfinomabb muffin, amit életemben ettem. Puha, lágy tészta, benne a savanykás barackkal és minderre a tonkabab pikáns íze teszi fel a koronát….

Ajánlom minden háziasszonynak, akinek muffin-ellenző családtagjai vannak, ezzel biztosan meggyőzi őket arról, hogy ebben a süteményben is vannak távlatok.

Tonkababos,  sárgabarackos muffin

75 g vaj

125 g liszt

¼ tk szódabikarbóna

¼ tk sütőpor

½ tk reszelt tonkabab (ennek hiányában néhány csepp mandulakivonat)

egy csipet só

150 g nádcukor

késhegynyi vaníliaőrlemény

110 g créme fraiche*

1 tojás

6 kisebb, kemény sárgabarack

* én innen szoktam rendelni, de ha nincs Ízbolygónál akad ötlet az otthoni elkészítésre is

A sütőt előmelegítettem 180 ºC-ra.

Egy tálban összekevertem a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a sót és a lereszelt tonkababot.

A vajat jól kikevertem a cukorral és a vaníliával, majd a tojást is belütöttem. Ezután ment bele a vaníliakivonat, majd felváltva hozzákanalaztam a lisztes keveréket és a créme fraiche-t.

A muffintepsibe papírkapszlikat tettem és mindegyik mélyedést a háromnegyedéig töltöttem a masszával, a tetejére pedig egy fél barackot nyomtam, a vágott felével lefelé.

A sütőbe tolva kb. 25 perc alatt sült illatos aranybarnára.

A receptet itt leltem.

Sárgabarack és tonkabab – egy könnyű nyári desszert

sargabarack_krem

Őszintén szólva én a tonkababról nem is hallottam, amíg Andrea nem írt róla egy áradozó levelet :-)  És kedvesen azt is hozzátette, hogy nekem is beszerzett egy üvegcsével. Szagolgattam a szerzeményt egy darabig, próbáltam elképzelni az ízét ezzel-azzal. Elolvastam Ch&V írását róla, és valami csokoládés finomságról álmodoztam.  Aztán jött a nyár, begyűrűztek a gyümölcsök sorban és egy ideig el is feledkeztem szegényről.

A múlt heti sárgabarack “betakarítás” után félig belefulladva a lekvárba, valami más hasznosításon törtem a fejem. Készült is egy nagyszerű muffin (recept hamarosan) és nem bírtam ellenállni a sült sárgabarack csábításának sem (nem is lett volna értelme). És ekkor a kezembe akadt a tonkabab. Gyors mozdulattal belereszeltem egy felet a cukorszirupba, s azzal öntöttem nyakon a barackokat. Az ötlet sikeresnek bizonyult, a tonkabab mandulás, szegfűborsos íze remekül harmonizált a barackkal.

Gyorsan egy kis kalóriaszegény, nyári desszertet is kreáltam belőle, csak hogy ne kelljen magában megennem azt a rengeteg barackot.

Joghurtos desszert tonkababos sült sárgabarackkal (2 főre)

az aljára:

4 “digestive” keksz (valami zabpelyhes legyen, nálam most Grancereale volt, de a Zabfalatok is tökéletes)

a krémhez

1 nagy doboz joghurt (450 g) – vagy 200 g görög joghurt

1 ek creme fraiche

2 ek tejszín

késhegynyi vanília

2 ek nádcukor

a tetejére

8-10 kemény sárgabarack

10 dkg nádcukor

1,5 dl víz

vanília

egy fél tonkabab

A cukrot és a vizet egy lábasba tettem és aránylag nagy lángon főzve összeolvasztottam. A szirupba belekevertem a lereszelt tonkababot és a vaníliát.

Az elfelezett, kimagozott sárgabarackokat egy jénaiba rakosgattam , ráöntöttem az illatos szirupot és betoltam a sütőbe. 170Cº-on kb. 20 percig sütöttem – félidőben megforgatva a barackokat.

A joghurtot összekevertem a tejszínnel és a creme fraiche-sel, majd muszlinkendőbe kötve lecsoöpögtettem (tál, bele szúrő, rá az anyag, bele a joghurt, betakargat, súlyokkal lenyomat). Mikor az összes savó kijött belőle (kb. 1-1,5 óra) összekevertem a vaníliával és a cukorral.

A kekszeket durvára törtem és két pohárba/tálkába szórtam. A joghurtos krémet szépen elfelezve rákanalaztam, majd a tetejét az illatozó barackokkal koronáztam meg, és a szirupból is rácsurgattam keveset.

Ezuán már csak kényelmesen hátra kell dőlni és bekanalazni jól megérdemelt jutalmunkat.

Rozmaringos baracklekvár

 

Megint eljött a nyárnak azon szakasza, amikor 40 fokban lekvárt főzök és megfogadom, hogy soha többé. Szerencsére elég hosszú az ősz és a tél, és imádom nézni a ragyogó kis pofikat, amikor reggelire lekvároskenyeret majszolnak. Úgyhogy ilyenkor megint előkerül a lekvárfőző edény, a fakanál és indulhat a szezon.

Idén az eperrel indítottam, kissé szolidabb mennyiségben, mint tavaly. Viszont az új módszerrel sokkal könnyebb – és rövidebb volt a befőzés. És nem, nem a zseléfixre és társaira gondolok most, mert ha már itthon főzésre adom a fejem, szeretnék tényleg adalékmentes finomságot készíteni.

Szóval egyszerűen előző nap lecukroztam a gyümölcsöt, majd másnap leöntöttem róla a keletkező levet (ez egyébként remek alapanyag egy szörphöz) és úgy tettem oda a tűzre. Ilyenkor még mehet bele cukor, ízlés szerint – én inkább savanykásan, gyümölcsízűen  szeretem.

Innentől kezdve addig főzöm, amíg a kellő sűrűséget eléri. Ezt pedig a következő pofonegyszerű módszerrel ellenőrzöm. Egy, már a főzés kezdetekor gondosan a mélyhűtőbe helyeztt tányérkára (egy másra sosem használt kávésalátétet használok e nemes célra) rácseppentek egy kicsi kanál lekvárt. Akkor jó, ha egy percen belül kellőképpen megdermed. (from The River Cottage Handbook No2: Preserves)

A feketeribizli is kiváló lekvárnak (is) bár a gyerekeket nem árt megszabadítani a ruhájuktól, mielőtt enni kezdik. A sima piros ribizliből készült adagot (ehhez már a kertünkben szedtük az alapanyagot) viszont  kétszer főztem át, mert elsőre túl hígra sikerült. Na de a lelkes gasztroblogger nem adja fel.  S valóban, a kitartás eredménye egy szilvalekvár sűrűségű, zamatos finomság lett.

Sárgabarack készült magában is és ribizlivel párosítva (savanykás és édes, jó barátok lettek) de nálam az érmet az alábbi rozmaringos változat vitte (a receptet az uszodában másoltam ki egy, az ablakpárkányon hagyott befőzős könyvből). Először félve csak egy egész kevéske rozmaringot tettem bele, aztán kóstolgatás után már bátrabban a többit. Hihetetlenül finom így együtt.

Rozmaringos baracklekvár

1 kg sárgabarack, kimagozva, félbevágva

1 citrom leve

5 dkg aszalt sárgabarack

50 dkg cukor

3-4 ágacska rozmaring

A megtisztított, kimagozott barackokat egy lábasba tettem, ráöntöttem a cukrot és a citromlevet, majd kis lángon főzni kezdtem.

Kb. fél óra múlva hozzátettem az apróra vágott aszalt barackot is. Ekkora adag viszonylag hamar besűrűsödik, nekem kb. 45-50 perc elég volt, hogy forró lávaként köpködve égesse a kezemet (Andrea barátnőm szerint ez a “setting point” elérésének biztos jele :-)  ). Ekkor beleszórtam a lecsipegetett rozmaringleveleket is és néhány keverés után el is zártam alatta a lángot.

Alaposan megtisztított üvegekbe töltöttem, celofánnal és kupakkal lezártam és azon melegében egy pokrócokkal kibélelt hungarocelládába pakoltam. Ja szorosan betakargattam, és így, a száraz dunsztban hagytam teljesen kihűlni – kb. 2 nap.

Én a paradicsomtól kezdve a lekvárokig mindent így tartósítok évek óta. Persze hungarocel helyett bármilyen nagyobb doboz, láda megteszi.

Takarékos csokis croissant

kakaos_croissant

Na előbújok végre én is a fényre. Kedves Nemisbékánk minket is meginvitált a Takarékláng csapatába, s most ennél a finomságnál úgy éreztem, éppen idevaló.

Mert amellett, hogy isteni finom, igen nagy adag lesz belőle, úgyhogy vendégségekbe nagyon ideális. A megadott anyagmennyiségből 32 darab, kb. 10 cm-es croissant lesz. A másik nagy előnye a tésztának, hogy este megcsinálom, éjszaka a hűtőben pihen, és amikor meg akarom sütni, csak bedugom a sütőbe és fél órán belül kész is van.

Az alaprecept Limarának köszönhető, nála fedezte fel Orsi, majd én variáltam tovább. Őszintén szólva az ihletet az aluljárókban kapható (F××××tti) csokis croissant adta, amit azóta nem vagyok hajlandó megvenni, mióta elolvastam az összetevők listáját.  A tésztarétegek közé egyszerűen kakaóval és némi cukorral elkevert vajat kentem, így alaposan átjárja a csokis íz.

És hogy bonyolítsam a helyzetet: mivel rendelkezem kettő darab tejérzékeny gyermekkel, persze itt is kénytelen voltam a tejmentes változatot is kikísérletezni. Önszántamból mondjuk sosem ennék Liga margarint, dehát a kényszer nagy úr. Így most kétféle költségvetéssel készítettem el, egy tejmentes (azokkal a hozzávalókkal, amikből én szoktam csinálni) és egy vajas változatot. A vicces az, hogy nagyjából ugyanarra az árra jün ki mindkettő.

Csokis croissant

700 g liszt (Biopont búza fehérliszt: 262 Ft / sima finomliszt 76 Ft)

1 kis pohár joghurt -140 g  (helyett rizstejszín: 217 Ft /joghurt: 95 Ft)

2 dl tej (rizstej 111 Ft/ házi tej 40 Ft)

3 kk só (mondjuk 10 Ft)

4 ek cukor (általában nádcukor, de akkor sem több, mint 50 Ft)

2 tojás (60 Ft)

5 dkg élesztő  (45 Ft)

25 dkg vaj (Liga margarin 150 Ft/ alap vaj(pl. Milli)500 Ft, persze itt lehet játszani a minőséggel, a Lurpak mondjuk olyan 720-ra jön ki)

2 ek kakaópor (cukrozatlan ofkorsz, talán 30 Ft)

4-6 ek nádporcukor (60 Ft)

Összesítve: a tejmentes változat 995 Ft, a vajas 966 Ft. Ez azért szerintem elég baráti. Persze lehet variálni és a vajas változatot elkészíteni Ligával, de szerény véleményem szerint, aki nincs rákényszerítve a margarinra, az mindenképpen inkább a vajat válassza!

És most a matek után térjünk rá az elkészítési technikára.

Először is az első 7 hozzávalóból ruganyos, fényes tésztát dagasztottam, amit aztán egy jó órácskát a hűtőben pihentettem.  Ezután a tésztát igazságosan elfeleztem.  A puha, kenhető állagű vajat/margarint kikevertem a kakaóval és a porcukorral majd ezt is két egyforma adagra osztottam.

Vettem az egyik adag tésztát és nyolc egyforma darabot vágtam belőle (nekem ez saccra nem megy, úgyhogy a mérleget szoktam segítségül hívni).  A tésztadarabokat enyhén lisztezett felületen kb. 15 cm átmérőjű  lapokká nyújtottam. Vettem egy lapot és megkentem a fél adag vaj kb.1/7-ed részével (ez viszont szemre megy, de persze itt is lehet méricskélni). Majd ráterítettem a következő tésztalapot, kentem és így tovább. A tetejére persze csak tészta került. Majd így az egészet elkezdtem kinyújtani, óvatosan, ügyelve arra, hogy ne nyomjam ki túlságosan a vajat, ne másszanak el a lapok egymástól. Ez attól is függ, milyen passzban vagok, de olyan 35-40 cm átmérőjűre szokott sikerülni.

Ekkor éles késsel elnegyedeltem keresztbe, majd minden negyedet még 4 további körcikkre vágtam. A tészta szélesebb végét kicsit széthuzigálva kifliszerűen feltekertem és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam őket.

Ugyanezt a folyamatot a tészta és a vaj másik felével is elvégeztem.

A megpakolt tepsiket beszuszakoltam a hűtőbe (nálam mindig ez a logisztikai feladat a legbonyolultabb) és elmentem aludni.

Reggel a sütik tetejét átkentem egy felvert tojással, majd a hideg sütőbe dugtam és 190 fokra beizzítottam. Félóra múlva már az asztalon illatoztak a kis csokis finomságok.