Archive for » december, 2009 «

Hogyan lesz a mellékszereplőé a főszerep – azaz mustár házilag

hazi_mustar

Ajánlom mindenkinek a figyelmébe, aki egy kis aprósággal még fel szeretné dobni a szilveszteri hangulatot.

A házi mustárhoz nem kellenek nagy dolgok: némi őrölt mustármag és fűszerek. Az íze viszont még nyomokban sem hasonlítható a Globus mustáron felnevelkedett elvárásainkhoz. Viszont igen csípős, erre azért figyelmeztessük a vendégeinket!

A receptet a Csillagánizs Főzőiskolában kaptuk a húsos esten, azóta többször is elkészült itthon – kisebb változtatásokkal. A fűszerezést lehet bátran változtatni, tárkonnyal, bazsalikommal, bor-, vagy gyümölcsecettel variálni.

És aki még nem döntötte el, milyen formában szeretne Újévkor lencsét enni, íme néhány ajánlat: naranccsal, fetával-paradicsommal, tejszínnel és mazsolával

BÚÉK mindenkinek, aki erre jár!

Házi mustár

50 g mustármag (por)

60 g almaecet

15 g dióolaj

50 g napraforgóolaj

10 g só

egy gerezd fokhagyma

egy kávékanál kínai őtfűszer (vagy koriander, ánizs, szegfűszeg és fahéj keveréke)

frissen őrölt bors

egy tk méz

kicsi víz

A gyártási menet rém egyszerű: minden hozzávalót egy hosszúkás edénybe öntöttem, majd a merülőmixerrel simára kevertem.

Ekkor még elég hígnak tűnhet, de egy kis állás után teljesen jól besűrűsödik.

Category: Ennivaló  Tags: ,  Leave a Comment

A walesi nyúlon túl

welsh_rarebit_II

A Welsh rarebit nevű szendvics már F. Nagy Angéla szakácskönyvében is felkeltette a figyelmemet. Persze évekig rabbit-nek, azaz “nyúl”-nak olvastam, csak kis idő elteltével tűnt fel, hogy nem az van odaírva.

Mentségemre szolgáljon, hogy létezik az ételnek ilyen írásmódja is – bár az összetevők között hiába is keressük a nyulat. Feltételezések szerint a walesiek nincstelenségére  utalhat a név, míg Angliában a szegényeknek nyúl még jutott, a walesieknek már csak a sajt maradt.

Na nem mintha nálunk a  Cheddar sajt az olcsó kategóriába esne. Sőt, fel is vagyok háborodva azon, hogy a gazdaságos boltban a legkedvencebb Cheddar sajtom több mint kétszeresébe kerül az angliai árhoz képest.

De vissza a szendvicshez. Az Uram szerint ugyan csak egy szimpla sajtos pirítós, de ne higgyünk neki.  Ennek alátámasztásául hadd idézzem Nigel Slatert (bocsánat a hevenyészett fordításért):

“A welsh rarebit-et időnként – mintegy vállveregetésként – egyszerű sajtos pirítósként emlegetik. A különbség abban rejlik, hogy a rarebitbe sör és mustár is kerül (a reszelt sajtot hagyjuk, hogy szép lassan beleolvadjon a sörbe), s ettől egy  selyemszerű réteget kapunk a pirítósunkra. A rarebitnek van egy pikáns felhangja, simulékonysága,  és kelleme, amit egy egyszerű sajtos pirítós sosem tud elérni. Persze macerásabb elkészíteni, ami miatt  ez a finomság sajnos kezd kimenni a divatból. Néhány csepp Worchester szósszal megbolondított reszelt sajt sosem fogja elérni azt a hatást mint a lassan összeolvadó Cheddar, sör és mustár. A tökéletességet pedig akkor érjük el, amikor az egészet a grill alá tolva a piritósunk itt-ott ropogóssá barnul.” (Eating for England)

Szóval igazán nincs is recept. Mértékegységeket sem tudok megadni. Egyszerűen lereszeltem egy nagy adag cheddart, majd egy evőkanálnyi megolvasztott vajba szórtam, löttyintettem rá egy kevés angol sört (Newcastle Ale – a többit jóízűen elkortyolgattuk hozzá) és egy kiskanál jóféle  mustárt.  Nagyon kicsi lángon szépen összeolvasztottam, majd kicsit hűlni hagytam.

Közben vastagabb kenyérszeleteket nyestem és sütőbe téve mindkét oldalát megpirítottam. A sajtkrémet rákentem és a grill alatt pár perc alatt megsütöttem.

Férfiúi körökben hatalmas sikert aratott itthon.

És stílszerűen ajánlom hozzá Amy MacDonaldot  Skóciából. A végtelenségig tudom hallgatni a hangját.

https://www.youtube.com/watch?v=c6MRYLWJb1o&list=PL90F13FB227FDC7B1

 

Gyertyafény, szép remény, karácsonyi sütemény….

stollen_csiga

“Egyszer arra jártam én,
hol az ég a földre tárul,
mindent ingyen ad, nem árul,
sziporkázó csillagok
záporoznak könnyedén.”

Weöres Sándor: Téli nyalánkságok

Karácsonyaink szerves része a Kaláka: Szabad-e  bejönni ide betlehemmel című albuma. Az 1987-ben kazettán megjelent lemez semmit sem vesztett aktualitásából. A csodálatos karácsonyi énekeket minden évben szívesen hallgatjuk napjában többször is – na jó, mikor júliusban is ezt akarták berakni a gyerekek, akkor azért hevesen ellenálltam!

És ha már karácsonyi sütemény, akkor stollen. Tavaly karácsonykor kaptam is (Millie angyalkájától) egy gyönyörűt, és sütöttem is a barátnémnak egyet. Aztán legközelebb tavasszal került elő a Segítsüti akcióra, amikor is megkésett karácsonyi ajándékként egy jó barátot is kaptam a licitgyőztes személyében.

Az idei karácsony sem maradhat stollen nélkül, de most koszorú helyett csiga formában végezte – talán jövőre majd egy hagyományosat is sütök az eredeti alakjában.

Stollen-csiga

500 g liszt

3 ek nádcukor

1 tk só

egy zacskó élesztő

85 g vaj

200 ml tej

1 ek nádmelasz

2 ek rum

2 tojás

2 ek olaj

150 g mazsola

egy nagy marék kandírozott citrushéj (narancs és citrom vegyesen)

egy nagy marék aszalt áfonya

egy nagy marék pisztácia

marcipán

Az első négy hozzávalót a dagasztóm táljába tettem és lazán összekevertem. A tejet meglangyosítottam, ment bele a nádmelasz és a vaj.  Hagytam kicsit elolvadni majd a szárazanyagokhoz öntve és az egyik tojást is hozzáadva hólyagos, fényes tésztát dagasztottam belőle.

Letakarva egy meleg sarokban pihent egy jó órácskát.

Ezalatt a kandírozott héjakat, a pisztáciát, a mazsolát és az áfonyát durvára daraboltam és nyakon öntöttem a rummal.

A megkelt tésztát jó alaposan átgyúrtam, majd kb. A4-es méretűre nyújtottam. Az összevágott gyümölcsök felét rászórtam, majd az egyharmadát balról behajtottam középre, majd ugyanezt jobbról is megtettem. Ezután felülről hajtva is félbehajtottam, jól lenyomkodtam és elkezdtem vékony lappá nyújtani. Kb. 30×45-ös lappá igyekeztem alakítani.

A maradék gyümölcs kétharmadát rászórtam és feltekertem, mint egy kakaós csigát. Éles késsel 2-2,5 cm vastag szeletekre vágtam és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam.Mindegyiknek a közepére egy marcipángömböcskét tuszkoltam és jól belenyomtam a tésztába.

Letakarva megint kelni hagytam. Időközben előmelegítettem a sütőt 200 ºC-ra.

A megkelt tekercseket a felvert maradék tojással lekentem és mehettek is sülni. Hamarosan isteni illat terjengett a lakásban és 20-25 perc alatt szép aranyszínűre is sültek a tekercsek.

A tetejét lehet még cifrázni citromléből és porcukorból készült mázzal és a maradék gyümölcsdarabokkal (ha nem, akkor ez persze mehet bele is)

Az öletet a decemberi GoodFoodból merítettem.

Print

Variációk trüffelre – kívül roppan, belül olvad….

truffel_hazi1

Nem akarok dicsekedni, de ez valami fenomenális. A dicsőség egyébként sem az enyém, hanem a Matt Lewis – Renato Poliafito párosé, akiknek a csodás BAKED című könyvet köszönhetjük.

Trüffelt gyártani nagyon egyszerű – kevés munkával hatalmas dicséreteket lehet bezsebelni. Ez a változat egy hajszállal munkásabb – de higgyétek el, amikor a vékony, roppanós csoki alatt megbúvó lágy krém szétolvad a szánkban….. Na az ilyen pillanatokért érdemes élni!

Az elkészítéshez nagyon hasznos dolog az egyszer használatos gumikesztyű – én a DM-ben vettem 100 darabosat, néhány száz forintért.

És ha már nekiugrunk, érdemes többféle ízesítést kipróbálni, én most mindjárt hármat is csináltam.

Mézes-kávés trüffel

125 g étcsokoládé

1,25 dl tejszín

2 ek méz

fél ek nescafé

Mandulás tejcsoki trüffel

125 g tejcsokoládé

1 dl tejszín

egy nagy marék pirított mandula, durvára darabolva

néhány csepp mandulakivonat

Málnás trüffel

125 g étcsokoládé

1 dl tejszín

¾ csésze málna (szitán áttörve, a magok nem kellenek)

fél ek méz

1 ek sótlan vaj

a temperált csokihoz

250 g étcsokoládé

a hempergetéshez

holland kakaópor

porcukor

őrölt mandula

Az eljárás minden esetben ugyanaz volt. A tejszínt az ízesítőkkel (méz+kávé, mandula+kivonat, málnavelő+méz)  épphogy csak felforraltam és az apró darabokra tördelt csokoládéra öntöttem. Szilikon lapáttal addig kevergettem, míg a csokoládé elolvadt benne. letakarva ment a hűtőbe pihenni.

Mikor úgy éreztem, most talán van egy kis időm, amikor nagy eséllyel senki sem macerál (reménytelen ügy egyébként) elővettem a csokimasszákat és egy karalábévájó segítségével – meg persze a két tenyeremmel – helyre kis gombóckákat formáltam belőlük.

A gombócokat sütőpapírra téve visszaköltöztettem a hűtőbe.

Na és ekkor kezdtem el temperálni a bevonáshoz a étcsokoládét. Az apró darabokra vágott étcsoki egynegyedét gőz fölött megolvasztottam. Miután megolvadt, még 1-2 percig a forró gőz felett hagytam (elvileg 48 fokosnak kell lennie, akinek van hőmérője, mérje!), majd levéve róla belekevertem a maradék csokit. Ez ilyenkor lehűti – ami a temperálás fontos része. A szilikon keverőmet megint munkába fogva szorgosan kevertem, majd mikor az összes csoki elolvadt, visszatettem a gőz fölé. Néhány percig ott hagytam (itt olyan 32 fokra kell visszamelegíteni – azaz olyan kézmelegre).

Na és ekkor húztam fel a gumikesztyűt (az Uram gyanakodva nézte, mire készülök) és készítettem ki magam elé mindent: a temperált csokoládét, egy kiskanalat, az első adag csokigömböt, a bevonáshoz a kakaót, a cukrot és a mandulát, valamint tálcákat, amire a kész trüffeleket pakoltam.

A kiskanállal egy adag csokit a baltenyerembe téve a jobbal rápottyantottam egy gömböcöt, megforgattam a csokiba, majd ment a bevonóba. A málnásat kakaóporba, a kávésat porcukorba, a mandulásat mandulába hempergettem.

Ezt így folytattam amíg meg nem untam amíg el nem fogyott az agyag. A hideg ganache-on a temperált csoki egy vékony, épphogy roppanós réteget alkotott, és valami bitang finom!!!!

Jó gömböcölést mindenkinek!!!!!!

Banoffee torta – a tömény élvezet

banoffee_torta

 

A Dulce de lechéhez fűződő vonzalmamról már többször is írtam. Mikor megláttam ezt a banános-tejszínes-karamellkrémes csodát a GoodFood címlapján, nem is volt kérdéses, hogy el fog készülni. Amikor aztán még  a férjem is külön felhívta rá a figyelmemet – hogy tudniillik ő ilyet szívesen fogyasztana – el is döntöttem, hogy ez lesz a névnapi sütije.

Az ünneplés a betegségek miatt ugyan kicsit csúszott, de a torta elkészült. Az ízvilága meglehetősen édes – pont az én uramnak való…..

(Ha nem sikerül beszerezni a karamellkrémet, otthon is könnyen előállítható)

Banoffee torta

165 g sótlan vaj

165 g nádcukor

4 tojás

325 g liszt

2 tk sütőpor

1 tk fahéj

4 ek tej

2 banán

300 ml tejszín (most Président)

1 banán

1 üveg dulce de leche

Először is a sütőt bekapcsoltam 190ºC-ra és a 22 cm-es formámat kibéleltem sütőpapírral.

A lisztet egy tálba mértem és hozzáöntöttem a sütőport, a fahéjat és egy csipet sót is. A vajat és a cukrot fehéredésig kevertem. Felváltva hozzáütöttem a tojásokat, és 1-1 kanálnyit a lisztes keverékből. A végén a többi szárazanyagot is hozzákanalaztam.

A banánokat merülőmixerrel pempősítettem és a tejjel együtt a tésztába kevertem.

Az előkészített formába öntve mehetett is a meleg sütőbe, ahol kb. 50 perc alatt sült meg. Tűpróba ajánlott!!

A kihűlt tésztát három lapra vágtam – a tetején keletkező púpot lenyisszantottam.

A tejszínhabot jó keményre vertem, a banánt felkarikáztam.

A tészta első emeletére kentem a karamellkrém egyharmadát, arra ment a felvert tejszínhab fele, majd néhány banánszelet. Újra tészta, majd megint karamell-tejszín-banán. A tetejét a harmadik tésztakoronggal zártam le, erre már csak karamell és néhány banánkarika került.

Krumplis tészta sváb módra

krumplisteszta_svab

A gyermekkori ízek mindenki számára meghatározó élményt nyújtanak. Nekem a piskótatekercs, a brassói, a vadas nyúl, a töltött paprika mind édesanyámat idézi. Az apai nagyim fantasztikus, mindig hibátlan süteményeket gyártott – emellett a rántott hús-hagymás krumplisaláta volt a jól bejáratott ünnepi menü.

A sváb felmenőkkel rendelkező másik nagyimról a disznótoros pecsenyék íze sejlik fel a számban. Ő inkább egyszerű, paraszti ételeket főzött – házi metélt  dióval, frissen vágott csirkehús és a kertben termett zöldségek kerültek legtöbbször az asztalra. Tőle tanultam a krumplis tésztának ezt a változatát is – nokedlivel, hagymával, jó sok tejföllel. Az étel autentikus mivolta nem ellenőrzött – a nagyim sajnos már nincs velünk, hogy kifaggathassam. Mindenesetre én ezen a néven őrzöm.

Nyáron kovászos uborkával a legjobb, most kakukkfűvel, olívaolajjal és balzsamecettel céklát sütöttem hozzá.

Krumplis tészta – sváb módra

0,5 kg krumpli

1 tojás

kb. 25 dkg liszt

víz

egy nagy fej vöröshagyma

olaj/kacsazsír

1 tk pirospaprika

2,5 dl tejföl

A krumplit meghámoztam, felkockáztam és sós vízben főzni kezdtem.

Közben a tojásból, a lisztből és vízből nokedlitésztát kevertem. A hagymát megpucoltam és felaprítottam. A kacsazsírt megmelegítettem és a hagymát megpirítottam rajta. Rászórtam a pirospaprikát, majd a tejfölt alaposan elkevertem benne.

Mikor a krumpli félig megfőtt, a nokedlitésztát beleszaggattam a vízbe – persze lehet külön is, de nagyim ezt annak idején ilyen spórolósan csinálta, én meg így maradtam.

Mire a nokedli megfő, a krumpli is megpuhul. Ekkor leszűrtem és mehetett is rá az előkészített tejfölös hagymára. Jó alaposan összeforgattam, frissen őrölt borssal és sóval igazítottam az ízén – érdekes módon akármennyit sózom közben, ez mindig sótlan lesz még ilyenkor.

Igazán frissen jó.

Sütőtökös-vargányás rizottó és időutazás

sulthus_sutotokos_koret

Eddig minden VKF. kiírást szeenzációsnak gondoltam, de Piszke ötlete nálam abszolút telibe talált. Nemrég bevallottam, hogy ha van egy kis időm, szívesebben veszek egy jó könyvet a kezembe, mintsem hogy akkor is szakácskönyveket olvasgassak – azt csak céltudatosan, főzésre irányulva szoktam. Erről a hobbimról édesanyám is tudna mesélni, ugyanis már zsenge gyemekkoromban is folyamatosan könyv volt a kezemben. Takarítás, mosogatás, és persze tanulás helyett is. Emlékszem, mikor emeletes ágyunk volt, mindig a párnám alá dugtam az éppen aktuális regényeket – mit-ne-mondjak a Winnetou-n nem esett valami kényelmesen az alvás.

Mégis ez a kiírás okozta számomra a legnagyobb fejtörést. Mert olvasás közben még sosem támadt kedvem főzni. Egyszerűen egy olyan ételt sem tudtam felidézni, ami valami regényből jött volna – Szindbád velőscsontja és Bridget Jones kék levesén kívül. Végül úgy döntöttem, ajánlok egy olyan könyvet, ami a szívemhez nagyon közel áll, és hihetetlen módon, ahogy kinyitottam, épp egy főzési jelenetbe csöppentem…

Több könyvtár rendszeres látogatója – és késedelmidíj-fizetője – vagyok, de sokszor akad olyan könyv, amit akkor is magaménak akarok tudni, miután már kiolvastam. Így voltam Audrey Niffenegger könyvével is, Az időutazó feleségé-vel, amit eredetileg a tesómnak vettem. Miután kölcsönkaptam tőle – a tőlem kapott ajándékot, hihetetlen jófej vagyok, nem? – szinte alig bírtam letenni, hajnalba nyúlóan olvastam, mint egy örvény, úgy szippantott be a történet. Persze rögtön megvettem magamnak is egy példányt, majd Londonból hazafelé tartva a repülőtéren az angol nyelvű változat is beugrott a táskámba – azt mondanom sem kell, hogy külön bőröndöt kellett a barátnőméktől kunyerálnom az ott beszerzett könyveimnek. Fanatikus vagyok, na.

Szóval a könyv szerintem zseniális. Romantikus és materialista egyszerre. Mese és science-fiction keveredik, egyik sémát sem lehetne egyértelműen ráhúzni. A történet két főhőse Henry, aki akaratától függetlenül utazgat az időben, és Clare, a felesége, aki 6 éves, mikor először találkozik vele. Henry ekkor 30. És mikor összeházasodnak, akkor is. Hihetetlen összpontosítást kívánt eleinte az olvasás, hiszen éppolyan hirtelen kell átugranunk nekünk is a idősávokban és a nézőpontokba – egyszer Henry, egyszer pedig Clare mesél – mint ahogy a főhős ugrál az időben. És menet közben úgy kerülnek apránként a helyükre dolgok, mint egy kirakóban.

Az első találkozások helyszíne a Rét, ahova Henry időnként oda”pottyan”, meztelenül és éhesen. Clare pedig ellátja ruhával és ennivalóval.

“Eléggé borzasztó kajákat készítettem neked az évek során. Mogyoróvajas-szardellás szendvicset. Pástétomos-céklás kétszersültet. Azthiszem, részben kíváncsi voltam, van-e olyasmi, amit nem eszel meg, részben imponálni akartam fantasztikus konyhaművészetemmel.”

Aztán végre a két főhős a jelenben, a “most”-ban is találkozik, s Clare meghívja Henry-t vacsorára.

“A konyha úgy fest, mintha egy Pillsbury fánküzem robbant volna fel benne. Clare követi a tekintetemet. Hirtelen eszembe jut, hogy nem tud főzni.

Folyamatban lévő munka – mondja Clare.

Kiállítási darab – mondja Charisse.

Megesszük? – kérdezi Gomez.

Egyikről a másikra nézek, aztán mindannyiunkból kirobban a nevetés.

– Tud valamelyiktek főzni?

– Nem.

– Gomez tud rizst.

– Csak gyorsrizst.

– Clare tudja, hogy kell pizzát rendelni.

– Meg thait…. thait is tudok rendelni.

– Charisse tud enni.

– Dugulj el Gomez – mondja egyszerre Charisse és Clare.

– Mi lett volna…..az? – kérdezem, és az asztalon lévő katasztrófára mutatok. Clare átnyújt egy újságkivágást. Csirkés, shiitake gombás rizottó receptje sütőtökkel és fenyőmagos öntettel. A Gourmand magazinból, és legalább húszféle nyersanyag kell hozzá. – Mindezek megvannak?

Clare bólint.

A bevásárlás megy. Csak összeállítani nem vagyok képes.

Közelebbről megvizsgálom a káoszt.

Talán ki tudok ebből hozni valamit.

Tudsz főzni?

Bólintok.

Ez főz! Meg van mentve az este!

Természetesen a receptet nem mellékelték, úgyhogy intuíció alapján állítottam össze az ételt, némi változtatásokkal: shiitake helyett szárított vargánya – és sherry – került a rizottóba, a fenyőmag öntetről pedig bevallom őszintén, elfeledkeztem. Bár erről a regényben sem esik több szó. Viszont a sütőben megpirított zsályás-fokhagymás tökkockák remekül harmonizáltak a sherryvel megbolondított rizottó enyhén édes ízével, s ehhez az omlós csirkeszeletek remekül passzoltak. Teljesen azonosulni tudtam Clare véleményével:

Enni kezdünk, lelkesen. A rizottó pikáns és enyhe, a tök édes, a csirke úszik a vajban. Sírni szeretnék, annyira finom.”

A könyvből további részleteket olvashattok itt.

Citromos csirkemell sütőtökös-vargányás rizottóval

3 csirkemell

só, bors

egy fél citrom

liszt

5-6 ek vaj

6 ekolívaolaj

egy kisebb sütőtök fele, megpucolva, felkockázva

5 gerezd fokhagyma, apróra vágva

4-5 levél zsálya

1 fej hagyma, felkockázva

egy bögre rizottó rizs

kb. 5 dl zöldség-, vagy csirkealaplé

fél dl sherry

egy kevés szárított vargánya

parmezán

A sütőtök kockákat tepsibe szórtam, meglocsoltam 1 ekolívaolajjal, rádobtam a zsályaleveleket és a fokhagyma felét, majd 220 C°-on, grill fokozaton 30 percig sütöttem. Akkor jó, mikor a kockák már kicsit barnulni kezdenek.

A maradék olívaolajon megpirítottam a hagymát és a fokhagymát, majd ráöntöttem a rizst. Jól átforgattam, hogy egyenletesen elkeveredjen, majd rászórtam a felaprított szárított gombát, valamint sóval, borssal ízesítettem. A megmelegített alaplevet és a sherryt apránként adagolva – mindig csak annyit, amennyit éppen felvesz – és sűrűn kevergetve puhára főztem.

A csirkemelleket kiklopfoltam, majd ráfacsartam a citrom levét. Némi pihenés után sóztam, borsoztam, lisztbe forgattam, és a vajon aranyszínűre sütöttem.

A rizottót óvatosan összekevertem az illatos sütőtök kockákkal, és a tetejére parmezán forgácsokat szórtam.