Bárány Boldizsár a Radnótiban

 

barany_boldizsar

 

Szabó Magdát kicsit megkésve fedeztem fel magamnak, de akkor hetek alatt behoztam a többéves lemaradásomat. És ahogy a gyerekek nőttek, az általa írt mesék is megérkeztek közénk. Először Tündér Lala varázsolt el, ami felnőtt fejjel olvasva is fantasztikus élmény és állítom, simán veri Harry Pottert és társait.

Idén karácsonykor pedig Bárány Boldizsár jött el közénk hangoskönyv képében és hamar belopta magát a szívünkbe. Örültem is, mikor a Radnóti színház oldalán azt olvastam, hogy hamarosan színpadra állítják a mesét. Még jobban örültem, hogy pályázatot hirdettek a gyerekeknek – rajzolják le a mese szereplőit, s az első 50 beküldő jegyeket nyer az előadásra.

Rajzoskedvű kicsilányomat persze nem is kellett noszogatni, már rajzolt is – fönt látható a “mű” – beküldtük, s egy hét múlva hívtak is, hogy a szerencsések között vagyunk, akik megnézhetik a nemsokára színpadra kerülő színdarabot. Végül Bárány Boldizsár torokgyulladása miatt csúszott néhány hetet a dolog, de most vasárnap egy remek délelőttöt töltöttünk a gyerekekkel a Radnóti Színházban. Az előtérben mindjárt egy kiállítás fogadott a beküldött rajzokból, ahol persze nagy örömmel fedezte fel a sajátját – s mosolyogva hallgattuk, ahogy a gyerekek betűzik a “művészek” neveit.

Az előadás is nagyon kedves, színvonalas volt. Szeretem, ha egy gyerekdarab komolyan veszi a kis nézőket, nem gügyög, nem hiszi azt, hogy az ő szemüket ki lehet szúrni valami gagyival. Itt minden rendben volt – a színészek, a jelmezek, s még a dalolászás is átment a léc alatt – bár ebben gyaníthatóan sokat segített a Vodku zenekar által írt zene is.

Category: Élmény, Olvasnivaló
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can skip to the end and leave a response. Pinging is currently not allowed.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*