kép forrása: pestiest.hu
Szeretek élményt adni ajándékba – remélem a köröttem élők is örülnek neki, mikor koncert-, vagy színházjegyet kapnak
Nálunk már a gyerekek is tudják értékelni ezt – s hát valljuk be, egy 5 fős családnak színházba menni azért már komoly összegbe fáj. Mindig nagy fejtörést okoz viszont egy-egy jó darab kiválasztása – főleg gyerek fronton. Kifejezetten idegesít, ha gügyögnek és lebutítják a darabokat. Nem szeretem, ha igénytelen egy színház, szerintem igenis meg kell becsülni a gyerekeket, el kell őket varázsolni, hiszen belőlük lesznek majd a színházbajáró felnőttek.
A Bábszínház Rozi az égen című darabját viszont szívből ajánlom mindenkinek. Tasnádi István és Jeli Viktória darabjában a hatéves Rozi, elveszettnek hitt születésnapja kergetése közben egy lufi segítségével az égre kerül, ahol megismerkedik a csillagjegyekkel, sőt a Fekete lyukig is eljut. A bábok mesések, Tengely Gábor rendezése kellőképpen játékos és bravúros, a történet ötletes és rendkívül jól bánik a humorral is. Gyerekdaraboknál (filmeknél) mindig van egy tendencia, hogy a felőtteket akarják a viccekkel megcélozni (többnyire igen oda nem illő módon) itt ezt szerencsére nagyon jól kikerülték – mégis rég nevettem ennyit színdarabon. S amikor éppen nem, akkor a gyerekeim átszellemült, elvarázsolt arcában gyönyörködtem.
Külön izgalmas, hogy Rozi (az igazi, a szerzőpáros leánykája) a lányom osztálytársa – az ő születésnapi ajándéka volt anno ez a mese. Szerencsére nemrégiben könyv formában, kicsit kibővítve, részletesen is megjelent – Kun Fruzsina bájos rajzaival.
A teljesség igénye nélkül néhány színdarab, zene ami nekünk tetszett:
A padlás (kötelező darab)
A Holdbéli csónakos a Nemzetiben
CD-k
Hangzó Helikon – minden kötete gyönyörűség
Vélemény, hozzászólás?