Tag-Archive for » kókusz «

Anzac keksz – mentesítve (cukor és gluténmentes, vegán)

paleo_keksz_kokusz

Mindenki jót nevet, mikor azzal kezdem, hogy ebben a sütiben/kekszben nincs semmi. Mondjuk nem is igaz, mert csak a különböző allergéneket zártam ki, és még így is maradt egy csomó finomság, amit beletettem.

A kiindulás a család kedvence volt, mellőztem a zabot (alapvetően nem tartalmaz glutént, de sok esetben szennyeződik feldolgozás közben) helyette hajdina-, és amarantpelyhet használtam. A hajdina kicsit diós íze direkt jót tett a keksznek.

Reggel kávé mellé ,vagy napközben egy kis kényeztetésre… Tökéletes darab 🙂

Paleo anzac keksz

75 g hajdinapehely

25 g amarantpehely

75 g kókuszreszelék

75 g mandulaliszt

50 g kókuszliszt

100 kókuszvaj (extra szűz)

60 g nyírfacukor (sztem lehet kevesebb is)

1-2 ek. víz

A kókuszvajat megolvasztottam, majd az összes szárazanyaggal összekevertem. Ha túl száraz, adjunk hozzá néhány evőkanál vizet.

Kb. diónyi tésztából gombócot gyúrtam és a két tenyerem közt óvatosan kilapítottam. Sütőpapíros tepsibe pakoltam és kb. 15 perc alatt aranybarnára sütöttem.

(vigyázat, a tésztája már nyersen is erősen addiktív :-))

 

 

Habkalapos cupcake

cupcake_citrom_hab

Gondolkodtatok el már azon, mi is a különbség a muffin és a cupcake között? Nekem a legszignifikánsabb talán az, hogy a cupcake tetején többnyire van valami krém, ettől olyan ünnepélyesebb, elegánsabb kinézetet kap (szerintem már hangzásban is a muffin sokkal póriasabb, egyszerűbb) .

Kicsit rákerestem a neten, és egy fantasztikus leírást találtam a témában, amit muszáj megosztanom veletek:

Ha egy cupcake-et a falhoz vágnak, “puff” hangot kiadva esik le, míg a muffin tompán csapódik a falba.

A muffin jól illik kávéhoz, a cupcake inkább teához való. A gyorséttermi láncok sokszor tartanak muffint – főleg Észak-Amerikában – de cupcake még szinte sosem szerepelt a kínálatban. Szociológiai megközelítésben a muffin valami hétköznapi dolog, míg a cupcake a “rúgjunk ki a hámból”kategória.”

Egyszóval a legbiztosabb mód, hogy eldöntsétek, muffin, vagy cupcake – vágjátok őket falhoz :-)

Citromos-kókuszos-habos cupcake

200g finomliszt
1/2 tk szódabikarbóna
1/2 tk só
50g kókuszreszelék
80g vaj
180g nádcukor
2 nagy tojás
1 citrom reszelt héja és leve
150ml görög joghurt

A lisztet összekevertem a sóval, a szódabikarbónával és a kókuszreszelékkel.

A vajat és a cukrot habosra kevertem, majd egyesével beleütöttem a tojásokat is, mindig alaposan kidolgozva a masszát. Következőnek belekerült a citrom héja és leve, majd váltakozva a kókuszos liszt és a joghurt.

A formákkal ellátott muffintepsiben egyenletesen elosztottam a tésztát és 20-25 perc alatt megsütöttem 1 80 ºC-on.

A habhoz (ami igazából egy olasz meringue)

3 tojásfehérje

egy csipet só

egy csipet cream of tartar (tisztított borkő)

40 g porcukor

100 ml víz

200 g nádcukor

A tojásfehérjéket a sóval és a borkővel habbá vertem és kanalanként a porcukrot is hozzáadtam.

A vizet a 200 g cukorral sziruposra forraltam (115 ºC-ig).

A forró szirupot lassú sugárban a felvert tojásfehérjéhez csorgattam – közben a habverő derekasan dolgozott (állványos gép nélkül vegyünk igénybe egy családtagot, aki vagy csurgat, vagy ver :-) )

Ha már az össze szirup benne van, nagy fokozaton még legalább 10 percig vertem, amíg a tál, amiben volt, teljesen ki nem hűlt. A végeredmény egy borotvahab állagú elképesztően sűrű és fényesen fehér hab lett.

A kihűlt sütikék tetejére habzsákból (levágott sarkú zacskó is bőven megteszi) rányomtam a habot, majd a karamellizáló-pisztollyal adtam neki egy kis színt.

Piña Colada torta

pina_colada_torta

Nagyfiam 17. születésnapjára készült, azt mondta, ha Mojito tortát tudok csinálni, akkor az ő kedvenc koktélját (! :-O) is tortásíthatnám.

smittenkitchen-nél találtam egy klassz alapot hozzá ananásszal és kókusztejjel, ezt sütöttem meg kétszer,  majd egy kókuszos-ananászos főzött krém került a tetejére és és a tészták közé . Kiadós darab lett :-)

Piña Colada torta (22 cm-es formához)

a piskótalaphoz (két ilyet sütöttem):

250 g liszt

1 tk sütőpor

¾ tk szódabikarbóna

½ tk só

110 g vaj

60 g nádcukor

2 ek rum

2 tojás

250 ml kókusztej

3 szelet ananász(konzerv), összeturmixolva, jól lecsöpögtetve

a krémhez

300 ml kókusztej

200 ml ananászlé

4 púpos ek keményítő

3-4 ek nádcukor

100 g vaj

+ néhány szelet ananász(konzerv)

+ ananászlé, rum

+ kókuszreszelék

Sütőpapírral kibéleltem egy 22 centis kapcsos tortaforma belsejét és előmelegítettem a sütőt 180 ºC-ra.

Egy tálban összekutyultam a lisztet, a sütőport,  a szódabikarbónát és a sót.

A vajat és a cukrot habosra vertem, hozzáütöttem a tojásokat, majd adagonként belekevertem a lisztes cuccot és a kókusztejet. Nem kell túlzásba vinni, elég éppenhogy csomómentesre keverni. A végén hozzáöntöttem a rumot és az ananászt is,  az előkészített formába simítottam és 35-40 percig sütöttem.

Majd az egész procedúrát mégegyszer megismételtem.

Miközben a tésztalapok sültek, elkészítettem a krémet. A kókusztejet és az ananászlét összemelegítettem a cukorral és a keményítőt habverővel hozzákeverve sűrű krémet főztem belőle. Mikor kihűlt, a vajjal habosra vertem.

A egyik tésztalapot tálra tettem, kicsit meglocsoltam a rumos ananászlével, megkentem a krém felével, megszórtam némi ananásszal, erre került a másik lap, szintén meglocsolgatva, majd a krém másik fele. A tetejére kicsit megpirított kókuszreszelék került.

Kókuszos-fehércsokis fagylalt

kokuszos_csokis_fagylalt

Makka játéka már elsőre is tetszett, csak persze kicsúsztam a határidőből, pedig már az aszalt feketecseresznyét is beszereztem hozzá. A második fordulót Doki írta ki, itt már jobban észnél voltam, a dátumot is sikerült tárolnom a merevlemezemen.

Elsőre cheesecake-ben gondolkoztam – meglepő, mi? – de a húsvéti sütidömping és az időhiány miatt végül a könyebbik utat választottam és fagyivá alakítottam a receptet. Gyors, krémes, a fiúk abszolút bizalmát élvezi – legközelebb citrom helyett ananásszal csinálom, s kész is vana piña colada fagyi :-)

Kókuszos-fehércsokis fagylalt

1 tubus cukrozott sűrített tej

5 dl tejszín

4 ek kókuszreszelék

100 g fehércsokoládé

2 citrom reszelt héja

fél citrom leve

A tejszínt, a sűrített tejet és a kókuszreszeléket egy edénybe összemelegítettem és a darabokra tört fehércsokit felolvasztottam benne. Hozzákevertem a citromhéjat és a citromlevet is (lime-mal is isteni lehet) majd néhány órára a hűtőbe küldtem, hogy kellőképpen hideg legyen.

Fagyigéppel megdolgoztam és már kanalaztuk is. Azthiszem ez a nyár az ilyen laza, főzés nélküli fagyiké lesz :-)

Dal és sütemény teázáshoz

mango_kokusz_suti

Őszintén szólva még mindig az ünnepi tivornyák és a hétvégi disznótor hatása alatt vagyok, de az uram azt mondta, azért valami süteményt igazán süthetnék.

Imádom az angolok ‘tea-bread‘-ként emlegetett süteményeit. Ugyan Férj legnagyobb szomorúságára krém nincs bennük, mégis nagyon klassz, puha, nedves állagú sütemények ezek – a bennük  lévő olajnak, gyümölcsnek, vajnak köszönhetően – amit persze egyáltalán nem csak teához lehet fogyasztani.

Ebbe a változatba mangó és kókusz került, és nekem még a citromhéj kívánkozott bele – a lime még jobb lett volna. A cukor mennyiségét kissé csökkentettem, de még így is elég édes lett, szerintem legközelebb még kevesebbet fogok hozzátenni.

Mangós-kókuszos sütemény

285 g liszt

2 tk szódabikarbóna

1 tk fahéj

½tk só

115 g vaj

3 tojás

250 g cukor

125 ml semleges ízű olaj

1 érett mangó

90 g kókuszreszelék

1 citrom reszelt héja

A sütőt előmelegítettem 180ºC-ra és alaposan kivajaztam egy szögletes, hosszúkás kenyérformát.

A mangót meghámoztam, levágtam a húsát és az aprító segítségével kicsi darabokra vágtam. Nem kell, hogy pépes legyen.

Egy tálban összekevertem a lisztet, a szódabikarbónát, a sót és a kókusz kétharmad részét (60 g).

Egy mások tálba kimértem a vajat és a cukrot, majd robotgéppel fehéredésig vertem. Ment hozzá a tojás, majd néhány perc múlva az olaj.

A felaprított mangóhúst is beletettem, majd végül a szárazanyagokat és a citromhéjat is hozzákevertem.

A masszát a kivajazott formába öntöttem, megszórtam a maradék kókuszreszelékkel és az előmelegített sütőben 55 percig sütöttem. Tűpróba nem árt.

Kb. 10 perc hűlés után szépen kijött a formából.

És természetesen nem hagyhatom ki a címben említett dalt: Kispál és a Borz – Dal teázáshoz. Először jöjjön az eredeti, majd a Csík zenekar feldolgozása.

Rebarbarás-kókuszos-epres pite

rebarbara_eper_sutemeny

Tudom, azt mondtam, hogy ha még kapok rebarbarát, megint ilyen sütit fogok készíteni. De persze megint előtört a agsztroblogger tudat és győzött a mindig újabb és újabb receptek kipróbálásának vágya.

A férjem szerint is ez az egyetlen hátránya a dolognak – amellett, hogy időnként kihűl az étel a fotózás miatt – hogy hiába nagyon finom valami, soha többet nem készül el, mert mindig van valami más, amit ki kell próbálni.

Ez persze azért eléggé sarkított így, de valóban van egy ilyen jelenség, erről gondolom mások is tudnának mesélni.

Szóval az újabb adag rebarbarámhoz újabb receptet találtam Kalinkánál, aki kókusszal és eperrel házasította. Nagyon finom lett az összhatás, de nekem lényegesen több cukrot kívánt a gyümölcs (a receptben már az emelt mennyiség található)

Rebarbarás-epres-kókuszos pite

a kelt tésztához:

1,25 dl tej/rizstej

25 g élesztő

275 g liszt (a fele lehet teljes kiőrlésű is)

25 g olvasztott vaj/növényi margarin

4 ek nádcukor

1 tojás

csipet só

a gyümölcsréteghez:

400 g rebarbara

300 g eper

6 ek kókuszreszelék

6-8- ek nádcukor

a tetejére:

100 g vaj

100 g liszt

100 g kókuszreszelék

100 g nádcukor

2 ek kókusztej /víz

A tésztához az élesztőt összekevertem a tejjel, majd az összes többi alkatrész hozzáadásával rugalmas tésztát gyúrtam.

Konyharuhával letakarva félreraktam kelni, addig megcsináltam a sütemény többi részét.

A rebarbarát megmostam, és kb. 2 cm-es darabokra vágtam. Az epret is megpucoltam és a nagyobbakat félbevágtam, majd összeforgattam a cukorral.

A morzsához valókat is egyszerűen csak összegyúrtam – itt kivételesen nem is kell túlzásba vinni a dolgot, elég csak úgy elnagyoltan, hogy tényleg morzsás maradjon.

Egy közepes tepsit (kb. 25x35cm) kibéleltem sütőpapírral és bekapcsoltam a sütőt 180 ºC-ra.

A kelt tésztát lisztezett munkalapon kinyújtottam, s úgy tettem a tepsibe, hogy pereme is legyen körben. Megszórtam a kókuszreszelékkel és rászórtam a cukorral összeforgatott gyümölcsöket.

Az egészet beterítettem a kókuszos morzsával és a még egy félórát pihentettem. Az előmelegített sütőbe tolva 35-40 perc alatt készre sütöttem.

Másnapra puhul meg igazán és egy gombóc vaníliafagyi remekül passzol hozzá.

Napfényes reggel(i)

mango_turmix

Nincs is jobb, mint egy árnyékos teraszon ezt a turmixot szürcsölni. Tudom, hogy most minden a cseresznye és a meggy körül forog, de néha jól esik egy kis változatosság. A mangóért köszönet Andreának, nem tudom, honnan szerezte, de a nyomába se érnek az általam eddig vásároltak. Csuda zamatos, édes, ízletes volt!!

Kókusztejes mangóturmix

1 nagy, érett mangó

fél doboz kókusztej (kb. 200 ml)

1 narancs leve

2 nektarin

szükség szerint jég, víz – nekem elég sűrű volt a kókusztejem úgyhogy higítottam kicsit.

A megtisztított, felvágott gyümölcsöket a kókusztejjel együtt a turmixgépbe dobáltam és egy gombnyomással sima krémmé varázsoltam.

Szerintem fagyi formátumban is remek lehet, de akkor azért egy kevéske nádcukrot még raknék bele.