Tag-Archive for » kuszkusz «

Halas poszt tonhalburgerrel

tonhalburger

Szombaton egy különleges halas kurzuson volt szerencsém részt venni több bloggertársammal együtt a Metró Vevőakadémián.  Szabó Péter (aka oceancowboy) vezetett be minket a halak és a seafood világába – rengeteg hasznos információt tudtam meg erről a témáról. Például hogy hogyan mozognak együtt a rajhalak, mi is pontosan a Szent Jakab kagyló “korall”-ja és mit érdemes vele csinálni, vagy hogy hogyan főzzünk homárt.

Kipróbálhattuk a nyers osztrigát (bevallom nem váltam függővé) de azt is megkóstolhattuk, hogy Rockefeller bácsi mit hozott ki belőle és a homárhússal is barátkozhattunk. Az elméleti oktatás után pedig magunk is kötényt és fakanalat ragadtunk és összedobtunk néhány halas fogást. Durva egy tobzódás volt, én talán a hatodik-hetedik fogásnál elvesztettem a fonalat és úgy éreztem nem bírok többet enni (pedig csak kóstolgattunk mindent). Remélem hamarosan minden recept felkerül a blogokra, a bejegyzés végén megpróbálom összeszedni őket.

Én egy tonhalburgerrel készültem, mellé mazsolás fűszeres kuszkusz járt volna, de kuszkusz hiányában jázminrizzsel készült. Ami viszont nem maradhat ki belőle, az a marokkói citrom, amiGabojsza jóvoltából került. Csak buzdítani tudok mindenkit az elkészítésére – mert (stílszerűen) isteni!

Tonhalburger

600 g vörös tonhal

2 kisebb lilahagyma

2 gerezd fokhagyma

1 tk őrölt római kömény

1 tk őrölt pirospaprika

egy nagy csipet sáfrány

egy kisebb chilipaprika

4 ek citromlé

3 ek olívaolaj

2 ek vaj

1 csokor korianderzöld

fél csomag petrezselyem

só, bors

a körethez

200 g kuszkusz/jázminrizs

80 g mazsola

250-300 ml alaplé (víz)

80 g pisztácia

két negyed darab marokkói citrom

4 ek olívaolaj

kevés citromlé

egy-egy marék koriander és petrezselyem

A hagymát és a fokhagymát nagyon apróra vágtam és összekevertem a fűszerekkel, az olajjal és a citromlével.

A tonhalat felkockáztam, majd a hagymás pasztával  együtt aprítóba tettem. Néhány gombnyomással összekevertem, vigyázva, ne legyen pépes, inkább darabos, de azért összeálljon. A végén a vajat és a finomra vágott zöld fűszereket kézzel beledolgoztam, sóztam, borsoztam.

Amíg a hal kicsit pihent, megcsináltam a köretet.

A rizst némi forró olajon átforgattam, hozzáadtam a mazsolát és felöntöttem az alaplével. Szokás szerint fedő alatt puhára főztem, majd a végén belekevertem a durvára vágott pisztáciát, a citromot,  a citromlét és a zöldfűszereket.

Kuszkusz esetén a pirítás és a főzés kimarad, csak összekeverem a mazsolával, leforrázom az alaplével , majd némi pihenő után mehet hozzá a többi anyag.

A halas masszából 1,5-2 cm magas pogácsákat formáztam és oldalanként szigorúan nem több, mint egy percig sütöttem. Így kívülről klasszul megpirul, belül viszont nem sül át, nem szárad ki.

És mit főztek a többiek? (a teljesség igénye nélkül – képtelen voltam mindent megjegyezni, de persze kiegészítéseket és recepteket szívesen fogadok))

Móni lazacos rétest kapros avokádókrémmel

Piszke zarzuelát

Lorien kardhalat és gyümölcsös salátát

Horasz garnélás tésztát

Toma kagylós tésztát

Ági lazactatárt és salsát

Égigérő paszuly Erika lazacos quiche-t

Gabojsza és ÉP :-) garnélavariációkat és tonhal steak-et

Category: főétel  Tags: ,  Leave a Comment

Lazacos-áfonyás-kuszkuszos csomagok

kuszkusz_lazac

Na ez még nem az a csomag, amit remélhetőleg jövő hét végén hoz egy piros ruhás ember. Még a Tefalos projekt részeként készült – nagy előnye, hogy együtt készül minden, az összedobása kb. 10 perc, utána a gép párol helyettünk. Gyors vacsorának kitűnő!

Pároló hiányában sütőben is sülhet, ekkor azonban a kuszkuszt érdemes előre elkészíteni (leforrázni) hogy rendesen megpuhuljon.

Lazacos-áfonyás-kuszkuszos csomagok (2 főre)

2 db vadlazacfilé

100 g kuszkusz

egy marék aszalt áfonya

1 marék sózatlan, pucolt pisztácia, felezve/negyedelve

1 kk fahéj

egy bő csipet szegfűbors

egy darabka vaj

1 narancs héja és leve

sütőpapír

Két nagyobb darab (kb. 35x35cm) sütőpapírt vágtam és kikészítettem a konyhapultra.

A lazacdarabokat sóztam, borsoztam.

A kuszkuszt egy szűrőbe tettem és forró vízzel átmostam. Egy tálban összekevertem az áfonyával, a pisztáciával, a fűszerekkel és némi sóval. Igazságosan elosztottam a két sütőpapíron és a tetejére ültettem egy-egy lazacdarabot.

Ráreszeltem a narancs héját, ráfacsartam a levét is, és megkoronáztam őket egy-egy evőkanálnyi vajjal. Csinos kis csomagocskákat hajtogattam a papírból – a technika mindegy, lényeg, hogy jól zárjon.

A párolóba vizet tettem, a nagy kosárba helyeztem a csomagokat, letakartam és 30 percig pároltam. Ezalatt a kuszkusz és a hal is pont tökéletesen megpuhult.

Az ötletet a GoodFood decemberi számából merítettem.