Eddig minden VKF. kiírást szeenzációsnak gondoltam, de Piszke ötlete nálam abszolút telibe talált. Nemrég bevallottam, hogy ha van egy kis időm, szívesebben veszek egy jó könyvet a kezembe, mintsem hogy akkor is szakácskönyveket olvasgassak – azt csak céltudatosan, főzésre irányulva szoktam. Erről a hobbimról édesanyám is tudna mesélni, ugyanis már zsenge gyemekkoromban is folyamatosan könyv volt a kezemben. Takarítás, mosogatás, és persze tanulás helyett is. Emlékszem, mikor emeletes ágyunk volt, mindig a párnám alá dugtam az éppen aktuális regényeket – mit-ne-mondjak a Winnetou-n nem esett valami kényelmesen az alvás.

Mégis ez a kiírás okozta számomra a legnagyobb fejtörést. Mert olvasás közben még sosem támadt kedvem főzni. Egyszerűen egy olyan ételt sem tudtam felidézni, ami valami regényből jött volna – Szindbád velőscsontja és Bridget Jones kék levesén kívül. Végül úgy döntöttem, ajánlok egy olyan könyvet, ami a szívemhez nagyon közel áll, és hihetetlen módon, ahogy kinyitottam, épp egy főzési jelenetbe csöppentem…

Több könyvtár rendszeres látogatója – és késedelmidíj-fizetője – vagyok, de sokszor akad olyan könyv, amit akkor is magaménak akarok tudni, miután már kiolvastam. Így voltam Audrey Niffenegger könyvével is, Az időutazó feleségé-vel, amit eredetileg a tesómnak vettem. Miután kölcsönkaptam tőle – a tőlem kapott ajándékot, hihetetlen jófej vagyok, nem? – szinte alig bírtam letenni, hajnalba nyúlóan olvastam, mint egy örvény, úgy szippantott be a történet. Persze rögtön megvettem magamnak is egy példányt, majd Londonból hazafelé tartva a repülőtéren az angol nyelvű változat is beugrott a táskámba – azt mondanom sem kell, hogy külön bőröndöt kellett a barátnőméktől kunyerálnom az ott beszerzett könyveimnek. Fanatikus vagyok, na.

Szóval a könyv szerintem zseniális. Romantikus és materialista egyszerre. Mese és science-fiction keveredik, egyik sémát sem lehetne egyértelműen ráhúzni. A történet két főhőse Henry, aki akaratától függetlenül utazgat az időben, és Clare, a felesége, aki 6 éves, mikor először találkozik vele. Henry ekkor 30. És mikor összeházasodnak, akkor is. Hihetetlen összpontosítást kívánt eleinte az olvasás, hiszen éppolyan hirtelen kell átugranunk nekünk is a idősávokban és a nézőpontokba – egyszer Henry, egyszer pedig Clare mesél – mint ahogy a főhős ugrál az időben. És menet közben úgy kerülnek apránként a helyükre dolgok, mint egy kirakóban.

Az első találkozások helyszíne a Rét, ahova Henry időnként oda”pottyan”, meztelenül és éhesen. Clare pedig ellátja ruhával és ennivalóval.

“Eléggé borzasztó kajákat készítettem neked az évek során. Mogyoróvajas-szardellás szendvicset. Pástétomos-céklás kétszersültet. Azthiszem, részben kíváncsi voltam, van-e olyasmi, amit nem eszel meg, részben imponálni akartam fantasztikus konyhaművészetemmel.”

Aztán végre a két főhős a jelenben, a “most”-ban is találkozik, s Clare meghívja Henry-t vacsorára.

“A konyha úgy fest, mintha egy Pillsbury fánküzem robbant volna fel benne. Clare követi a tekintetemet. Hirtelen eszembe jut, hogy nem tud főzni.

Folyamatban lévő munka – mondja Clare.

Kiállítási darab – mondja Charisse.

Megesszük? – kérdezi Gomez.

Egyikről a másikra nézek, aztán mindannyiunkból kirobban a nevetés.

– Tud valamelyiktek főzni?

– Nem.

– Gomez tud rizst.

– Csak gyorsrizst.

– Clare tudja, hogy kell pizzát rendelni.

– Meg thait…. thait is tudok rendelni.

– Charisse tud enni.

– Dugulj el Gomez – mondja egyszerre Charisse és Clare.

– Mi lett volna…..az? – kérdezem, és az asztalon lévő katasztrófára mutatok. Clare átnyújt egy újságkivágást. Csirkés, shiitake gombás rizottó receptje sütőtökkel és fenyőmagos öntettel. A Gourmand magazinból, és legalább húszféle nyersanyag kell hozzá. – Mindezek megvannak?

Clare bólint.

– A bevásárlás megy. Csak összeállítani nem vagyok képes.

Közelebbről megvizsgálom a káoszt.

– Talán ki tudok ebből hozni valamit.

– Tudsz főzni?

– Bólintok.

– Ez főz! Meg van mentve az este!

Természetesen a receptet nem mellékelték, úgyhogy intuíció alapján állítottam össze az ételt, némi változtatásokkal: shiitake helyett szárított vargánya – és sherry – került a rizottóba, a fenyőmag öntetről pedig bevallom őszintén, elfeledkeztem. Bár erről a regényben sem esik több szó. Viszont a sütőben megpirított zsályás-fokhagymás tökkockák remekül harmonizáltak a sherryvel megbolondított rizottó enyhén édes ízével, s ehhez az omlós csirkeszeletek remekül passzoltak. Teljesen azonosulni tudtam Clare véleményével:

“Enni kezdünk, lelkesen. A rizottó pikáns és enyhe, a tök édes, a csirke úszik a vajban. Sírni szeretnék, annyira finom.”

A könyvből további részleteket olvashattok itt.

Citromos csirkemell sütőtökös-vargányás rizottóval

3 csirkemell

só, bors

egy fél citrom

liszt

5-6 ek vaj

6 ekolívaolaj

egy kisebb sütőtök fele, megpucolva, felkockázva

5 gerezd fokhagyma, apróra vágva

4-5 levél zsálya

1 fej hagyma, felkockázva

egy bögre rizottó rizs

kb. 5 dl zöldség-, vagy csirkealaplé

fél dl sherry

egy kevés szárított vargánya

parmezán

A sütőtök kockákat tepsibe szórtam, meglocsoltam 1 ekolívaolajjal, rádobtam a zsályaleveleket és a fokhagyma felét, majd 220 C°-on, grill fokozaton 30 percig sütöttem. Akkor jó, mikor a kockák már kicsit barnulni kezdenek.

A maradék olívaolajon megpirítottam a hagymát és a fokhagymát, majd ráöntöttem a rizst. Jól átforgattam, hogy egyenletesen elkeveredjen, majd rászórtam a felaprított szárított gombát, valamint sóval, borssal ízesítettem. A megmelegített alaplevet és a sherryt apránként adagolva – mindig csak annyit, amennyit éppen felvesz – és sűrűn kevergetve puhára főztem.

A csirkemelleket kiklopfoltam, majd ráfacsartam a citrom levét. Némi pihenés után sóztam, borsoztam, lisztbe forgattam, és a vajon aranyszínűre sütöttem.

A rizottót óvatosan összekevertem az illatos sütőtök kockákkal, és a tetejére parmezán forgácsokat szórtam.