Tag-Archive for » vörösáfonya «

100% vitamin-saláta, lilában-vörösben

kaposzta_salata

Tudom, kicsit hatásvadász a cím, de ez az igazság. Persze vágyom már én is a friss paradicsomra, uborkára, zöldségekre, de még nem jött el az ideje. Addig is érdemes még a téli készleteket kifuttatni – ebbe is került cékla, vöröskáposzta, dió – inkább, mint a primőrökkel a rengeteg vegyszert is benyelni. Laza vacsorának is kitűnő, de gyanítom, hogy a nyári grillezésnek is méltó résztvevője lehet.

Közel félnapos magazinlapozgatás után rájöttem, hogy teljesen nem jó helyen kerestem, s a recept újfent a lenyűgözően zseniális 90 Years of KitchenAid – The Cookbook című könyvből való. Sajnos a kiadvány kereskedelmi forgalomban nem kapható, csak az angol nyelvű változat szerezhető be a gép megvásárlásával. Szomorú dolog, mert nagyon jó ötletek és receptek vannak benne, szinte mindegyik listás nálam. Igaz, eddig jobbára csak sütemények kerültek belőle kipróbálásra, így a tavasz közeledtével épp ideje volt egy salátának is debütálni.

Lila-vörös saláta

1 kicsi fej lilakáposzta, durvára gyalulva

1 fej lilahagyma, félbe, majd vékony szeletekre vágva

1 cékla, meghámozva, vékony csíkokra vágva

50 g aszalt vörösáfonya

50 g dió megpirítva, durvára vágva

az öntethez:

4 ek vörösborecet (nálam 3 ek balzsamecet)

2 ek méz

6 ek olívaolaj

só, bors

1 ek citromlé

4 ek dióolaj

A felszeletelt/legyalult káposztát folyó vízzel jól átmostam, majd összekevertem a többi előkészített hozzávalóval. Az öntethez valókat kicsi befőttesüvegbe tettem és jó alaposan összeráztam.  A zöldséges keverékre öntöttem, sóztam, borsoztam és néhány órát állni hagytam.

Az élvezeteket némi kéksajttal és friss ciabbatával lehet fokozni.