Archive for the Category » péksütemények «

Kókusztejes-medvehagymás spenót magkenyérrel

 

spenot_kokusztejes

Sajnos engem is elért a candida gomba :-(. Ezért egy igen szigorú diétába kezdtem –  se cukor, se élesztő,  se ‘sokminden’. Kisebbik fiam rendkívül sajnál: “szegény anya, nem ehet semmit” a nagy meg szomorúan konstatálja, hogy innentől kezdve nekik is mennyire rossz soruk lesz  – hisz egy darabig lényegesen kevesebb finomság készül majd.

(Azért emiatt olyan nagyon nem kell aggódni, hisz Férj mostanság talán többet süt, mint én.)

Igyekszem azért ízletes ennivalókat készíteni magamnak, eddig egész jól bírom, inkább lelkileg nehéz, mikor ott ülünk öten az asztalnál és én csak a kis zöldségeimet/gabonáimat rágcsálom.

Ez a kókusztejes spenót viszont elképesztően jól sikerült, akár mindennap szívesen megenném. Megjegyzem, mindenképpen ajánlom a friss spenót használatát, abból egészen más, sokkal ízesebb étel kerekedett.

A kísérőként kipróbált magkenyérről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Már hónapok óta kuksolt a könyvjelzőim közt, az alkalomra várva, aztán amikor vegasztrománia is posztolta, be is szereztem a hozzávalókat. A végső lökést azonban a diéta elkezdése adta, hisz hagyományos kenyeret nem fogyaszthatok (csak nézek szomorúan, mikor kiveszem a frissen sült kovászos kenyeret a sütőből.) Szerencsére azonban én szeretem az ilyen magos “gezemicéket”, és pirítva tényleg nagyon finom.

Kókusztejes spenót

500 g friss spenót, megpucolva (vagy 350 g fagyasztott)

2 gerezd fokhagyma

kb. 1 dl sűrű kókusztej

egy marék medvehagyma

kókuszzsír

A kókuszzsíron megfutattam az apróra vágott fokhagymát, rádobtam a megpucolt, jól átmosott spenótleveleket és puhára pároltam. Mikor nagyjából elfőtt a leve, ráöntöttem a kókusztejet, rászórtam a felaprított medvehagymát, kicsit turmixoltam rajta és már kész is volt.

Magkenyér

(1 csésze = 250 ml)

135 g napraforgómag

70 g lenmag

20 g szezámmag

65 g hámozott mandula

2 ek mák (nem darált)

145 g  zabpehely

2 ek chia (azték zsálya mag)

4 ek psyllium útifű maghéj

1 tk só

3 ek olvasztott kókuszzsír

375 ml víz

 A magokat, a zabpelyhet és a sót összekevertem egy tálban. Az olvasztott kókuszzsírt felöntöttem a vízzel, összekutyultam a száraz hozzávalókkal és sütőpapírral bélelt szögletes kenyérformába nyomkodtam. Hagytam állni 1-2 órát, ezalatt teljesen összeállt a massza. Előmelegített sütőben 180 °C-on  25 percig sütöttem, majd kiborítottam a formából, és a rácson sütöttem tovább még olyan 30 percet, 200ºC-on, amíg a magok kissé megpirultak a tetején.

Laikus körben is nagy sikert aratott – az mondjuk vicces volt, amikor a fiam szalonnával, kolbásszal ette 🙂

Eredetileg itt.

Medvehagymás-kecskesajtos zsemlék

zsemle

Az egyik receptem és képem, ami a nemrégiben megjelent Stahl Recept & Rejtvény című – gasztrobloggereknek szentelt –  magazinban is szerepelt. Bevallom furcsa volt magamat nyomtatásban látni 🙂 Itt is köszönet a szerkesztőknek, hogy gondoltak rám.

A bucik nagyon finomak, próbáljátok ki, medvehagyma helyett újhagyma is mehet bele.

Kecskesajtos-medvehagymás zsemle

200 g burgonya, megfőzve

1 ek vaj/libazsír

300 g finomliszt

100 g rozsliszt

1 tk só

25 g élesztő

kb. 1,5 dl tej

fél tk cukor

80 g érett kecskesajt

egy nagy csokor medvehagyma

a tetejére egy tojássárgája

A krumplit megpucoljuk és sós vízben puhára főzzük. Miután kihűlt, villával alaposan összetörjük és a zsiradékkal összekeverjük.
Az élesztőt a cukros tejben megfuttatjuk.
A liszteket keverőtálba mérjük, hozzáadjuk az összetört krumplit, a sót, a felfuttatott élesztőt és dagasztógéppel összegyúrjuk.
Mikor a tészta már szépen összeállt, beleszórjuk az apró kockákra vágott kecskesajtot és a felcsíkozott medvehagymát is, majd addig dagasztjuk, míg ezek is szépen eloszlanak benne.
Meleg helyen, letakarva duplájára kelesztjük.
Közben a sütőt előmelegítjük 200 °C-ra és egy nagy, lapos tepsibe sütőpapírt vágunk.
A megkelt tésztát átgyúrjuk, majd 8 egyforma részre vágva zsemléket formázunk belőlük.
A zsemléket a tepsibe ültetjük, a felvert tojássárgájával lekenjük, majd egy félórás pihenő után a forró sütőbe toljuk és 30 percig sütjük.

[1] http://www.sajtkukac.hu/wp-content/uploads/2012/05/zsömle.jpg

Ír(ós) kenyér Szent Patrik napjára

írós kenyér

Igaz, még tegnap reggel készült – de bizonyíthatóan ma reggel is nagyon finom. Stílszerűen Szent Patrik napra – ami az írek legnagyobb nemzeti ünnepe [2] – ugyan nem zöld, de a klasszik  ír szódabikarbónás kenyér egy változata. Mindennel együtt egy óra alatt elkészül, mire a család többi tagja előkerült reggel, már kész is volt.

Szerintem vajjal és pecorino sajttal a legütősebb.

250g kenyérliszt
250g teljeskiőrlésű liszt
150g zabpehely
15g szódabikarbóna
10g só
500ml író*
2 ek melasz (treacle) [3]
2 ek Golden Syrup [4] (esetleg méz)

*író helyett ez is megtszi: 4,5 dl tej, 2 ek citrom és két ek joghurt összekeverve,  kicsit állni hagyva

A sütőt előmelegítettem 200 ºC-ra.

A liszteket és a zabpelyhet a sóval és a szódabikarbónával egy tálba mértem. Ráöntöttem a folyákony alkatrészeket és kézzel alaposan összegyurmáztam. Itt nem kell szakszerűen dagasztani, lényeg hogy minél előbb összeálljon a tészta. Cipót formáztam belőle, bevágtam a tetejét, sütőpapíros tepsibe tettem és  a forró sütőbe tolva 45 perc alatt el is készült.

Egyetek az írek tiszteletére Ti is valami zöldet ma – vagy legalább igyatok egy pohár jó whiskey-t 🙂

És persz nem hagyhatom ki a kedvenc íremet – hallgassatok sok Damien Rice-t!! nehéz a legjobbat kiválasztanom (mert mindegyik száma zseniális) de ízelítőnek itt van kettő:

Recept a nagy kedvenc Citrus & Candy nevű blogról [5]

[1] http://www.sajtkukac.hu/wp-content/uploads/2012/03/ir_kenyer_melasz.jpg
[2] http://www.sajtkukac.hu/?p=2062
[3] http://biobarlang.hu/spd/bio_407202/Nadmelasz_Lyles_Black_454g
[4] http://biobarlang.hu/spd/bio_407208/Cukornad_szirup_Lyles_Golden_454g
[5] http://www.citrusandcandy.com/2012/03/irish-treacle-soda-bread.html#more-4170

Dán rozskenyér

rozskenyer_dan

Kicsit macerásabb, kicsivel időigényesebb, de jószerivel dagasztani sem kell, csak előre tervezi. S az eredmény? Az a klasszikus, kicsit savanykás szagú, sokáig élvezhető rozskenyér, amire mindig is vágytam. Hajszálvékonyra szeletelve, rá zöldfűszeres túrókrém, mellé friss zöldségek…..

Dán rozskenyér

1 bögre (2,5 dl) forró víz

½ bögre mag vegyesen (nálam rozs, lenmag, szezámmag, napraforgómag)

1 ek melasz

1 ek só

1 bögre író (nem volt itthon, úgyhogy kevés vízzel hígított joghurt ment bele)

2/3 bögre sör

2 ek élesztő

320 g teljeskiőrlésű rozsliszt

150 g teljeskiőrlésű liszt

80 g fehérliszt

1/4 bögre olvasztott vaj

A forró vízzel leöntöttem a magokat és legalább 15 percig pihentettem.

Egy tálban összekevertem a melaszt, a sót, a sört, az élesztőt és az írót. Műanyag lapáttal beledolgoztam a rozslisztet és a vízzel együtt a magokat is – egy ragacsos, sűrű massza lesz, nem kell megijedni.

Félretettem pihenni – úgy 1-2 óra múlva már elkezdtek a buborékok a felszínén megjelenni. Hozzádolgoztam a többi lisztet is, majd a hűtőbe dugtam pihenni egy éjszakára.

Reggel kiolajozott kenyérformába tapicskoltam – nem igazán lehetett formázni – és folpackkal letakarva 2-3 órát kelesztettem.

A sütőt előmelegítettem 200ºC-ra.

A megkelt tésztát hurkapálcával több helyen megszurkáltam és az olvasztott vajat óvatosan rácsurgattam.

A forró sütőben olyan 1 óra 10 percig sült – ha nagyon barnulna a teteje, vissza lehet venni a hőfokot 180 ºC-ra.

Az eredeti recept szerint minimum egy napig pihentessük szeletelés előtt – na ez persze nálunk kábé a lehetetlennel egyenlő, de így is nagyon finom volt.

Slágergyanús borkísérő – medvehagymás, kacsazsíros kiflik

medvehagyma_kifli

Na ez a kifli végzett szorosan második helyen a hamburger-zsemle mögött a “Legnehezebben Fotózható Étel” kategóriában. Olyannyira illékony darab, hogy most is a fél kosárral elfogyott, mire észbekaptam. A legtöbb medvehagyma idén ilyenben tűnt el – most már a fagyasztós készleteket fogyasztom – de simán, a hagyma nélkül is zseniális. Kipróbáltam vajjal, bio tejmentes margarinnal, de a legütősebb a kacsazsír-medvehagyma-vulkánsó  (a tetejére) kombó volt. Olyan, mint egy igazi, békebeli hagymás-zsíros kenyér, csak más formában. Ja, és rozét inni KÖTELEZŐ hozzá!

A receptet a Heimann Pincészet oldalán találtam, a köménymagot alapból töröltem (nem szeretem és kész) a videó viszont nagyon hasznos!

Heimann kifli medvehagymával (vagy anélkül)

600 g liszt

3 dl tej/rizstej/víz

125 g vaj/biomargarin/kacsazsír

1 kk cukor

1 kk só

25 g friss élesztő (vagy egy zacskó szárított)

4-5 ek aprított medvehagyma (opcionális)

a tetejére

1 tojás

Maldon só/vulkánsó/nagyszemű só

A hozzávalókat egy tálba mértem és a dagasztógéppel jól kidolgoztam. Kicsit lágy, fényes, az edény falától elváló tésztát kaptam. 1-2 órát kelesztettem. Szoktam úgy is csinálni, hogy este bedagasztom, hűtőben éjszakáztatom, reggel sütöm. Úgy is remekül működik.

Miután megkelt, átgyúrtam és 6 egyenlő gombócra osztottam. Minden gombócot vékonyra nyújtottam, az így kapott kört 8 cikkre vágtam és felsodortam.

A kifliket tepsibe rakosgattam, tojással lekentem, a sóval megszórta és előmelegített sütőben (légkeveréses, 200ºC) 10-12 perc alatt aranybarnára sütöttem.

Az eltűnt káposztáslepény nyomában

kaposztas_lepeny

Nemrégiben a tesómnál időzve megkóstoltam a káposztástésztához előre megdinsztelt káposztát, és Proust-hoz hasonlóan visszarepültem a gyermekkoromba. Szinte a számban éreztem a nagyim által gyakorta sütött káposztáslepény ízét. Sajnos őt már nem tudtam megkérdezni a fortélyokról, én meg csak az ízére emlékeztem és arra, hogy hatalmasak voltak, egy tepsibe maximum kettő fért el.

A rokonság sem tudott semmi bővebb információval ellátni, csak a szokásos – “egy kicsit ebből, egy kicsit abból” – mantrákat mormolták, mert persze ők tudnak ilyet sütni, csak állítólag recept nincs hozzá. Annyi részletet azért sikerült összehalászni, hogy a kelt tészta zsírral készül, s kicsivel lágyabb, mint mondjuk a kenyértészta. Ezzel mondjuk el is estem a vega/vegán lehetőségtől, viszont annyira jó íze és állaga lett tőle, hogy kár lenne kihagyni.

A végeredmény hozta az elvárásokat, nem is értem miért felejtettem el ezt az egyszerű klasszikust. Tartalmasabb levesek után, szendvics helyett, kirándulásra remek választás.

Nagyi káposztáslepénye

1 fél fej káposzta

olaj

só, cukor, bors

a tésztához:

500 g finomliszt

25 g élesztő

2 ek nádcukor

2 nagy ek kacsazsír

2-3 dl víz

A lisztet tálba mértem, hozzáadtam a zsírt, a sót, a cukrot és belemorzsoltam az élesztőt. Annyi vízzel dagasztottam be, hogy kicsit lágyabb tésztát kapjak – de azért szépen összeállt, elvált az edénytől.

Amíg kelt a tészta, elkészítettem a káposztát. Ehhez a reszelt, besózott káposztát olajon megpirítottam és cukorral, borssal megpároltam – ez az eljárás teljes egészében megegyezik a káposztás tészta kezdeti lépéseivel, mindenki igazíthatja a saját szája íze szerint.

A megkelt tésztát négyfelé vágtam, mindegyikből egy-egy nagy téglalapot nyújtottam, a felére rásimítottam a káposztás tölteléket majd a másik felét ráhajtva a széleket alaposan összenyomogattam .

Sütőpapíros tepibe téve, előmelegített sütőben 190ºC-on kb. 30-35 percig sült.

Hej rozmaring, rozmaring….

rozmaringos_kreker

Folytatódik a rozmaring-őrület. Persze ez a tészta olyannyira joker-szerű, hogy szinte bármilyen ízesítést elbír. Néhány perc munkával van egy nagy tál sós ropogtatnivalónk, ami még csak nyomokban sem tartalmaz ízfokozókat, és egyéb természetellenes agyagokat.

200 g liszt

1 tk só

pici cukor

2 ek finomra vágott rozmaring

2 ek olívaolaj

hideg víz (kb. 1 dl)

A lisztet, sót, rozmaringot összekevertem, hozzáadtam az olajat és annyi hideg vízzel amennyit felvett, rugalmas tésztát gyúrtam. Ne legyen túl ragacsos, de azért álljon össze állagra olyan lesz mint amikor friss tojásos tésztát csinálunk.

Mikor összeállt négyfelé szedtem, és téglalap alakúra formáztam.  Tésztagyártó gépen kellő vékonyságúra nyújtottam – ez nekem a 6-os fokozat volt. A vékony lapokat kisebb négyzetekre – illetve ami éppen sikerült – vágtam és sütőpapírra rakosgattam.

Közben előmelegítettem a sütőt a sütőlapokkal együtt 220ºC-ra,

A tésztákat a sütőpapírral együtt a forró tepsibe ügyeskedtem és két menetben néhány perc alatt készre sütöttem. Nem érdemes messzire menni a sütőtől mert hamar odaég :-)

A receptet itt találtam.

A férj kiegészítése:

A Kedvesem megbízott, hogy találjak ki valami címet ehhez a bejegyzéshez. Mint ahogyan az látszik, nálunk most a rozmaring került a slágerlisták élére.

Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogyan a fagyok elmúltával nekiesünk a tujáknak és a virágoknak, hogy a helyükre rozmaring kerüljön. :-)

Na de visszatérve a slágerlistához. Ismerek egy népdalt, amelytől ez a poszt a címet kölcsönözte. Gondoltam beillesztek egy Youtube videót, ha már egyszer úgyis utalok rá. A böngészés közepette akadtam rá ezekre a srácokra, akik egy “picit” eljátszadoztak ezzel a dallal. Bevallom engem ámulatba ejtettek.

Remélem, hogy rövid időn belül lesz szerencsénk megnézni őket élőben is.